Aján Tamás sikeres doppingellenes küzdelme
Dr. Aján Tamás magyar sportdiplomata, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke optimizmusát és fokozott együttműködését fejezte ki az olimpia doppingellenes harca mellett.
A 2008-as és 2012-es olimpiai játékokon 9 ország sportolóit diszkvalifikálták a versenyből, hiszen a dopping tesztjük pozitív eredményt mutatott. Név szerint említve: Oroszország, Kína, Kazahsztán, Ukrajna, Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Moldova és Törökország bukott meg több ízben a teszteken, ami nem kecsegtetett sok jóval sem a nemzeti, sem pedig a nemzetközi szövetség részéről.
Tavaly decemberben a NOB egy négyes követelményrendszert állított a nemzetközi szövetség elé, ami előfeltétele a tokiói 2020-as olimpián való szereplésüknek. A programok teljes körű végrehajtására a korábbi évek botrányai miatt volt elsődlegesen szükség. A feltételek felállításában a sport tisztaságáért felelős független sportbizottság (Clean Sport Commission) és a Szervezői Sportbizottság (Sport Programme Commission) is közreműködött, különösen a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), amelyik előzetes kérdőívek és különféle felmérések összeállításával és elemzésekkel segítette a munkafolyamatot.
Aján Tamás elmondása szerint sikeresen teljesítették a NOB által eléjük állított kritériumokat és elismerését fejezte ki a tokiói olimpia kvalifikációs rendszere iránt, amit követendő példaként állít több nemzetközi szövetség elé. Kijelentette, hogy folytatni fogják az eddigi munkát, hogy a szövetség tevékenysége minél inkább közelebb kerüljön NOB és a WADA által kitűzött célokhoz.
(insidethegames.biz-MOB)
Keresés