Az ausztrál olimpiai bajnok öttusázó hálás a magyaroknak
A MOB székházában járt szerdán az ausztrál olimpiai bajnok öttusázó, Chloe Esposito, testvére Max és édesapjuk, Daniel. A riói olimpia bajnoka évek óta Magyarországon készül, hálás a magyar szakembereknek, kedvezőnek tartja a hazai feltételeket.
A riói bajnok találkozott Kulcsár Krisztián MOB-elnökkel, dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgatóval és az öttusázó olimpiai bajnok Fábián László sportigazgatóval. Kulcsár Krisztián a MOB lehetőségei szerinti támogatásról biztosította az ausztrál sportolót és családját.
A vendégek méltatták a hazai szakembereket és a budapesti edzéshelyszínek egymáshoz való közelségét.
Chloe 2016 elején megsérült, így Rio előtt ki kellett hagynia több fontos világkupát és nemzetközi versenyt is, hosszú ideig kétséges volt indulása, végül sikeres gyógyulás után szinte Rio volt 2016-ban az első versenye. Gyógyítását, a hosszú, fáradságos terápiát Budapesten dr. Tállay András - aki most a MOB Orvosi Bizottságának vezetője - végezte. Az Esposito-család a mai napig rendkívül hálás a sebész főorvosnak, amiért Chloe-t meggyógyította és lehetővé tette számára a riói indulást, amely nélküle nem valósulhatott volna meg.
Az öttusázók Magyarországon készülnek kisebb megszakításokkal 2014 óta; a sportolók lovasedzője Czink György volt. Az édesapa, Daniel szintén öttusázóként részt vett az 1984-es olimpián, egyéniben az 50., míg csapatban a 14. helyen végzett, ausztrál színekben.
Max Esposito Rióban 7. lett, célja az idei világbajnokságon és a világkupákon dobogós helyezést szerezni, Tokióban pedig győzni szeretne.
A megbeszélésen emlékeztettek rá: a Magyar és az Ausztrál Olimpiai Bizottság között még évekkel ezelőtt együttműködési megállapodás született. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság előző elnöke és John Coates, az Ausztrál Olimpiai Bizottság első embere írt alá megállapodást 2012. március 22-én, Sydney-ben. Az együttműködésnek köszönhetően megnyílt a lehetőség, hogy a két ország sportja erősítse és közelítse saját sportágait, sportrendszerét, és sporttudományát.
Chloe - akinek beceneve Coco - idei fő versenye a mexikói vb lesz; a magyar sportlövő ifjúsági olimpiai bajnokhoz, Péni Istvánhoz hasonlóan pedig a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia nagyköveti tisztét is ellátja októberben.
Az ifjúsági olimpiai nagykövetek, mentorok listáját a NOB honlapján ide kattintva tekinthetik meg.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés