Beszámolt a Magyar Judo Szövetség
Konzultáció-sorozatunk a judosokkal folytatódott. Dr. Kovács Antal szakmai alelnök elmondta, hogy a 2020-as tokiói olimpiára már elkezdődött a kvalifikáció, ennek szellemében folyik jelenleg is a munka. Az esélylatolgatások alapján várhatóan hét, legoptimistább esetben nyolc versenyző fog kijutni az olimpiára, egy éremre és a pontszerző helyek alapján 5-9 pontra számítanak a csapattól.
Az utánpótlás versenyzők száma évről évre nő, ami köszönhető a szövetség által is támogatott iskolai programoknak, mint a „mini judo” képzés, mely a sportág alapjait, elsősorban az esés technikát hívatott megtanítani az iskolai testnevelő tanároknak, hogy azután ezt be tudják építeni a tanórákba, valamint segítséget nyújtanak abban is, hogy az egyesületek edzői tartsák a küzdősport foglalkozásokat az iskolákban. Továbbá nagy hangsúlyt fektetnek a Diák Olimpiára is, ahol amatőr és profi egyaránt tatamira léphet a diák C kategóriától a junior korosztályig. Ám ennek ellenére, a nagyszámú lemorzsolódásokat elkerülendő, új támogató, segítő versenyrendszer kialakítása van folyamatban, továbbá egy ösztöndíj, illetve akadémiai struktúra kialakítása is tervbe van véve, mely hosszútávon tudná a sportág érdekeit szolgálni.
Ám mindezek mellett elsősorban a létesítményhelyzeten kellne javítani idehaza. Ennek érdekében régiós edzőközpontok kiépítése zajlik, a paksira a terv már elkészült, az építés elkezdésének időpontja azonban még kérdéses. A területi központokon kívül, Budapesten kerülne kialakításra egy kollégiumi rendszerrel egybekötött centrum a válogatottak részére. Ezenfelül a meglévő termek klimatizálását kell még megoldani, melynek hiánya már a munka rovására megy.
Az őszi Buenos Aires-ben megrendezésre kerülő ifjúsági olimpiára július közepéig tart a kvalifikáció, és 2-3 versenyzőnek van sansza kvótát szerezni az indulásra. A sportág Európa bajnoksága idén a minszki Európa Játékok keretén belül kerül megrendezésre, továbbá a szövetség pályázik a 2022-es világbajnokság rendezési jogára is.
A MOB kérdésre Nagy András a szövetség versenysport bizottságának elnöke kifejtette, hogy a Testnevelési Egyetemen, illetve Pécsett is folyik az edzőképzés, valamint a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) háromszintes képzésének, második szintjét szeretnék itthon is elismertetni. A szakemberek közül elég nagy arányú a felsőfokú képesítéssel rendelkező, akik közül többen a tudományos fokozat megszerzésére is törekednek. A szövetség nagy hangsúlyt fektet a trénerek továbbképzésére, melynek érdekében egy kreditpont gyűjtős rendszert alakítottak ki, valamint szövetség részéről az edzők szakmai felmérése is zajlik.
A műugrók június elsején, a birkózók és a kosárlabdázók június 5-én, az evezősök és a vízilabdázók június 6-án, a tollaslabdázók és az íjászok 8-án, a vívók 11-én, a tornászok, ökölvívók, súlyemelők 12-én, az úszók, vitorlások és gördeszkások 13-án, a kézilabdázók és a karatésok 15-én, a triatlonosok és a curlingesek 19-én, a kajak-kenusok és röplabdások 21-én, a sportlövők és a labdarúgók 22-én, a jégkorongozók és az öttusázók 26-án vettek részt konzultáción.
(MOB)
Keresés