Célegyenesben a minszki judo és karate versenyek helyszíne
Az előkészületek utolsó szakaszához érkezett a Chizkova Arena építése, amely az idei Európa Játékok egyik helyszíne.
Május elején a LED fények üzembe helyezésével és a szükséges transzparensek kihelyezésével kezdődnek a végső simítások. Így kilenc hónappal az augusztusi tesztversenyek után már be is fejeződnek a munkálatok. A játékok sportlétesítményeiért felelős Oleg Kuchmasov szerint egyértelműen siker volt a próbaesemény.
„Sok dolog már készen áll a játékokra. Még egy kicsit dolgoznunk kell az aréna felosztásán, az edző-, díjátadó-, és versenyzónák kialakításán” – mondta Kuchmasov.
„Azt is eldöntöttük, hogy a játékok idején egy edzőtábort szervezünk a fiatal cselgáncsozóknak a világ minden tájáról. Az utazás és szállás költségeit az Európai Judo szövetség finanszírozza számukra.” – tette hozzá.
A második Európa Játékok cselgáncsversenyeit június 22. és 25. között, a karate viadalokat pedig június 29-én és 30-án rendezik majd Minszkben.
(insidethegames.biz)
Keresés