Csapatot váltott a korábbi U23-as tereptriatlon-világbajnok
Egyesületet vált a korábbi U23-as világ- és Európa-bajnok tereptriatlonista, Poór Brigitta. A hegyikerékpárosok olimpiai számában tavaly magyar bajnoki harmadik helyezett sportoló 2014-től a Merida Maraton Team CST sportolója lesz – jelentette be Mikula Gábor csapatvezető.
„Nagy örömünk, hogy Vajda Márti és Módos Gabi után egy újabb kiváló hölgysportolót köszönthetünk a Merida Maraton Team CST sorában. Hosszú évek óta fontosnak tartjuk, hogy csapatunkban néhány női sportolónak is lehetőséget adjunk a hazai élvonalban. Olyan versenyzőkről van szó, akik a magyar válogatott színeiben is helyt állnak Magyarország képviseletében, akár az olimpiai pontgyűjtésben is aktívan részt tudnak vállalni” – foglalta össze Mikula Gábor.
„Tizenhét esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg a versenysporttal. Országúti triatlon-versenyzéssel kezdtem pályafutásomat. Sorozatos korosztályos bajnoki címek, győzelmek után, új kihívásként az XTERRA tereptriatlon-versenyeken próbáltam ki magam. Huszonnégy éves koromra, folyamatos versenyzéssel, az U23-as világ- és Európa-bajnoki címeim mellett, sikerült olyan nemzetközi eredményeket begyűjtenem, melyekkel méltán a világ élmezőnyében, komoly, mindenre esélyes versenyzőként tartanak számon. 2011-től már, mint PRO versenyző, a mezőny legfiatalabbjaként sikerült a világ legjobbjai között is letennem a névjegyem. Terveim közt, 2014-ben is szeretnék részt venni a sportág csúcsát jelentő XTERRA világbajnokságon, melyet már hagyományosan a Hawaii-szigeteken, Maui-n rendeznek ” – mondta Poór Brigitta.
(Foto: Primusz Péter)
Keresés