Elhunyt a moszkvai olimpikon kerékpáros, Halász Zoltán
Szomorúan vesszük tudomásul, hogy búcsúznunk kell egy remek kerékpárostól, baráttól és egy példaképtől: a mai napon elhunyt a többszörös válogatott Halász Zoltán (a képen jobbra) olimpikon kerékpáros – tette közzé közösségi oldalán augusztus 9-én a Szekszárdi Kerékpáros SE.
Halász Zoltán 1960. július 23-án szültett Szekszárdon. 1970 és '85 között a Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus kerékpárversenyzője, edzője Schneider Konrád volt. '76 és '85 között tagja a válogatottnak. Testvére az egykor szintén válogatott Halász László.
Zoltán már 1974-ben, még serdülőként magyar bajnokságot nyert, majd országos sikereit az ifik közt is gyarapította. 1979-ben a felnőttek közt már olyan, jelentős hazai nemzetközi viadalokon állhatott dobogóra, mint a Csepel Kupa, Pannónia Kupa, Gemenc Kupa és a Mecsek Kupa – utóbbi három győzteseként. Később a Békeversenyen olyan klasszisok előtt zárt, mint a Tour de France-győztes francia Laurent Fignon vagy éppen a világbajnok német Olaf Ludvig. Tagja volt a moszkvai olimpiára utazó magyar kerékpáros válogatottnak – érdekességképp ekkor testvére, László és Pálinkás Csaba is szekszárdiként utazott a szovjet fővárosba. Zoltán ekkor az országúti csapattal 100 kilométeren Csathó Tamással, Halász Lászlóval és Takács Andrással 17., egyéniben, a 189 kilométeres mezőnyversenyben pedig 40. lett.
Sokoldalúságát mutatja, hogy pályafutása alatt a hazai mezőnyben több szakágban is bajnoki címet tudott nyerni: országúton, pályán és terepen egyaránt; eredményes volt hosszú távon, hegyen, egyéni időfutamban, párosban, csapatban és kritériumversenyben is; egy illetve többnapos körversenyeken egyaránt. 1983-ban az év országúti kerékpárversenyzőjének választották.
Halász Zoltán 2022. augusztus 9-én hunyt el, 62 esztendős korában. A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a kerékpárosok közösségének.
A nyitóképen három szekszárdi országúti kerékpáros látható: balról Sajó Péter, Halász László és Halász Zoltán.
(MOB; fotó: Tolna Megyei Népújság, szekszardikse.hu)
Keresés