Folytattátok a dicső hagyományokat – gratulálnak a bajnokok
Kialudt az olimpiai láng, fantasztikus magyar sikerrel, szenzációs diadallal fejeződtek be a londoni ötkarikás versenyek.
A csapat nyolc bajnoki címe, négy második és öt harmadik helyezése, az érem táblázaton elfoglalt kilencedik helyezése dicső hagyományaink folytatását jelenti. A pekingi halványabb szereplés után egyes körök ugyan azt állították, hogy a három arany hűen tükrözi helyünket a sport világában.
Alaposan rácáfoltatok erre a kishitűségre, bebizonyítottátok, hogy a legjobbak közé tartozunk.
Marosi Ádám, bronzérmes öttusázónak a fogadalomtétel alkalmával hangozatott ígéretét, miszerint megmutatjátok a világnak, hogy mire képes magyar virtus, valóra váltottátok. Ahogyan mi annakidején, most példánkat követve Ti is mindent megtettettek azért, hogy a világ legnagyobb seregszemléjén eredményesen képviseljétek Magyarországot. A csapat a lelátókról szurkoló magyarok hallatlan lelkes bíztatásától erőt merítve egységben, egymásért is küzdött. Mindannyian érezhettétek, hogy egy ország szeretete, bizalma kíséri szerepléseteket.
A nevetekben is szeretnénk ismételten köszönetet mondani azért az erkölcsi és anyagi támogatásért, segítségért amelyben az olimpia előtt részesültetek, hiszen gondoktól mentesen összpontosíthattatok a részvétel jogának megszerzésére, majd a felkészülésre. Elismerésünket szeretnénk kifejezni a csapat vezetésének, edzőknek, sportorvosoknak mindenkinek, akinek része van a jó szereplésben.
Büszkék vagyunk Rátok, eredményeitek mellett a Fair Play szellemét követve, ellenfeleiteket tisztelve az igazi bajnokok erényeivel versenyeztetek. Példát mutattatok a jövő nemzedékének, remélhetően egyre több fiatal lepi majd el a sportpályákat, a mindennapos kötelező testnevelés áldásos hatását élvezve kap kedvet a rendszeres sportoláshoz.
Olimpiai bajnokságaink száma 168-ra emelkedett, s ezzel egy időben a tíz új aranyérmessel már 173 tagot számlál az Olimpiai Bajnokok Klubja. A tíz új tagot kimondhatatlan örömmel és szeretettel köszöntjük, s természetesen barátsággal várunk legközelebbi összejövetelünkön.
Nébald György
az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke
Keresés