In memoriam
Elhunyt dr. Petrekanits Máté, a MOB Szakmai Bizottságának korábbi tagja
Elhunyt dr. Petrekanits Máté, a terhelésélettan egyik legismertebb hazai szakértője. A több mint százszoros válogatott röplabdázó, a BHSE és a Testnevelési Egyetem terhelés-élettani laboratóriumának egykori vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság Szakmai Bizottságának korábbi tagja 73 éves volt.
Gyászolnak a korcsolyázók és a NOB: elhunyt Ottavio Cinquanta
83 éves korában elhunyt Ottavio Cinquanta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) korábbi elnöke – tájékoztat hírlevelében a NOB.
"Játsszuk azt, hogy csak úgy elbújtál..." – 50 éves lenne Benedek Tibor
Ami a kajak-kenunak Kolonics György, az Benedek Tibor a vízilabdának. Mindketten fájóan fiatalon hagytak itt minket, viszont már életükben olyan megbecsülés és tisztelet övezte e két sportembert, mellyel méltán emlegették már akkor is legendaként őket. Ahogy Koló, úgy Benedek Tibor is idén töltötte volna be 50. életévét, rá emlékezünk.
Felavatták Igaly Diána síremlékét
A Törökbálinti Temetőben felavatták Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő síremlékét. Az athéni bajnoknak emléket állító alkotás avatásán a Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László főtitkár képviselte.
Visy István örökét kutattuk Salzburgban
Egy külföldi kirándulás, emléktúra arra is kiváló lehetőséget teremt, hogy a határainkon túl eltemetett olimpikonjaink sírját felderítsük, emléküket ápoljuk, tovább őrizzük. Az 1972-es müncheni olimpia 50 éves, jubileumi emléktúrájáról hazafelé tartó magyar delegáció egyik tagja, Győr Béla - a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának aktív tagja - ötletére Salzburgban felkutattuk az 1936-os lovas olimpikon, Visy István sírját.
Elhunyt Szabó Miklós olimpikon atléta
Kilencvenhárom éves korában elhunyt Szabó Miklós egykori kiváló atléta, közép- és hosszútávfutó - tájékoztatta a család az MTI-t.
Elhunyt a Magyar Olimpiai Akadémia korábbi főtitkára, az egykori MOB-tag Mező Mária
80 esztendős korában kedden hajnalban elhunyt a Magyar Olimpiai Akadémia korábbi főtitkára, dr. Jakabházyné Mező Mária – tájékoztatta családja a Magyar Olimpiai Bizottságot. A sportvezető több mint fél évszázadon keresztül dolgozott különböző területeken a magyar sportban, meghatározó tagja, motorja volt az olimpiai akadémiai családnak, elévülhetetlen érdemei vannak az 1985-ben alapított Magyar Olimpiai Akadémia működtetésében, melynek két évtizeden keresztül volt főtitkára.
Szív, lapát, sétány, csillagok – 50 éves lenne Kolonics György
Általában 50. születésnapjukon köszöntjük először olimpiai bajnokainkat, érmeseinket. Ilyenkor kerül ki a honlapra egy írás, amiben felidézzük pályafutásukat, vagy annak egy-egy érdekes részletét. Ám vannak olyan ikonjaink, akik sajnos nem érhették meg a fél évszázadot, és akik már életükben legendásak lettek. Közéjük tartozik Kolonics György is, akiről sétányt neveztek el a minap Gödön.
Június 13-án búcsúztatják a MOB korábbi alelnökét
Június 13-án 15 órától a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút az egykori vitorlázó pénzügyőrtiszttől, a Magyar Olimpiai Bizottság tagjától, alelnökétől, a Magyar Vitorlás Szövetség korábbi első emberétől, dr. Balogh Györgytől.
Keresés