Ismét pályázhatnak ösztöndíjra az élsportolók
A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány idén immár hetedik alkalommal hirdeti meg tanulmányi ösztöndíjpályázatát, amire 2019. november 15. és 2020. január 15. között várják a jelentkezéseket. Az alapítvány emellett 2020-tól elindítja ösztöndíjasai számára a BOM Karrierprogramot is, aminek célja, hogy segítséget nyújtson a fiatalok sportkarrierjének mentorálásában.
Az ösztöndíjprogramra azok a kiemelkedő sporteredményeket elérő diákok pályázhatnak, akik olimpiai- vagy paralimpiai kerettagok, és fontosnak tartják a sport mellett a tanulást is, valamint önköltséges felsőoktatási, vagy szakmát adó, OKJ-s képzésekben vesznek részt. A BOM Alapítvány akár a képzési időre egészére átvállalhatja a teljes tandíj költségét esetenként több millió forint értékben. A program 2014-es indulása óta már 108 fiatal tehetséget közel 85 millió forinttal támogatott, és eddig közvetetten 72 diploma megszerzéséhez járult hozzá. A támogatás a sportolói karrier közben és az után is segíti a fiatalokat: sportolói karrierjük után a megszerzett diplomának, vagy oklevélnek köszönhetően a civil életútjuk is megalapozottá válik.
A tavalyi, 2019-es ösztöndíjprogram keretében 21 sikeres magyar sportoló felsőoktatási tanulmányi költségeihez járul hozzá az alapítvány, közel 23 millió forinttal. Az idei ösztöndíjasok között található többek között Péni István sportlövő, Halász Bence atléta és Rasovszky Kristóf hosszútáv úszó világbajnokunk is, akik már megszerezték a kvótát a 2020-as tokiói olimpiára. További tokiói résztvevők között tudhatjuk már támogatott ösztöndíjasainkat is, mint Vadnai Benjamin vitorlázót és parasportolóink közül Dávid Krisztina sportlövőt.
„Az elmúlt években fontos stratégiai kapcsolatokat alakítottunk ki, aminek köszönhetően a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság is stratégiai parterünkké váltak, ezáltal a BOM főtámogatóiként a két szervezet aktívan részt vesz a pályázati folyamatokban, amivel mind szakmailag, mind financiálisan hozzájárulnak a program kiegyensúlyozott működéséhez” - mondta el Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM elnöke.
Váradi-Bóta Kinga, a BOM főtitkára az ösztöndíjprogrammal kapcsolatban úgy fogalmazott: „Az alapítvány iránti elhivatottságom fő mozgatórugója az, hogy nap mint nap tehetséges és motivált fiataloknak segíthetek abban, hogy az élet minden területén elérhessék céljaikat. Úgy gondolom, a diákok mellett az egész családnak segítséget nyújtunk azáltal, hogy jelentős költséget leveszünk a vállukról, a fiatalok pedig bizonyítani tudják, hogy az élet minden területén olyan motiváltak és szorgalmasak, mint a sportban.”
A pályázatról
A pályázat benyújtásának feltételei:
- olimpiai, vagy paralimpiai sportágban szerepel és a saját sportági szakszövetsége együttműködési megállapodást köt a „BOM a Magyar Sportért" Közhasznú Alapítvánnyal;
- olimpiai, vagy paralimpiai kerettag vagy a pályázat évét követő legközelebbi olimpiai, illetve paralimpiai játékokon történő részvételre készül;
- közép-, vagy felsőfokú iskolarendszerű (tanulói vagy hallgatói jogviszony keretében folytatott) vagy iskolarendszeren kívüli, közoktatási intézmény vagy akkreditált, nem állami fenntartású intézmény által nyújtott tandíjköteles oktatásban, illetve képzésben vesz részt.
A pályázat benyújtási határideje: 2020. január 15.
A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot kizárólag postai úton várjuk a 1535 Budapest Pf. 769 címre.
A pályázati anyagok letölthetők innen.
További információk a BOM Alapítvány weboldalán találhatók.
A BOM Alapítvány Facebook-oldala itt található.
A BOM Alapítvány ösztöndíjpályázatát bemutató videó megtekinthető itt.
(BOM, fotó: MOB)
Keresés