Kajak-kenu síkvizi
Kopasz Bálint szerezte az első magyar olimpiai kajak-kenu kvótát Szegeden
Szombat délelőtt kilenc számban rendeztek döntőket a kajak-kenu világbajnokságon a szegedi Maty-éren. A kilenc döntőből hatban olimpiai kvótákat is osztottak. A férfiak K-1 1000 méteres számában Kopasz Bálint aranyérmet szerzett, és ezzel megszerezte a Magyar Csapat számára az első kajak-kenus olimpiai kvótát.
Taekwondótól sílécen a Maty-érig
Nyári és téli olimpikon, a jövő évi tokiói játékokon pedig egy harmadik sportágban állna rajthoz. Pozitív életigenlése, céltudatos hozzáállása például szolgálhat mindenki számára. Pita Taufatofuával beszélgettünk.
A kajakos Keresztes Kristóf EYOF-éremért utazik Győrbe
A győri EYOF sportágai közé felvett kajak-kenuban két-két kajakos és egy-egy kenus képviselheti Magyarországot. A szegedi EYOF-válogató után a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta az induló magyar csapat névsorát. A fiú K-1 200m-en Keresztes Kristóf Domonkos lesz a magyar résztvevő.
Megvannak az EYOF kajak-kenu indulói
Csütörtöktől szombatig a júliusi, győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál indulás jogáért válogatóztak a fiatalok Szegeden a Maty-éri pályán.
Ez történt a hétvégén: Baji Balázs magyar csúcsa, a kardvívó Márton Anna és női kenusaink ezüstérme
A pünkösdi hétvégén vívásban, női kenuban és atlétikában emelkedtek ki nemzetközi szinten sportolóink.
A MOB elnöke is gratulált Szegeden a magyar kajak-kenu válogatott sikereihez
A magyar versenyzők újabb öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot nyertek a vasárnap délelőtti 200 és 500 méteres döntők során a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa-versenyen. A döntőket megtekintette Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke és Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár is, akik a szervezők felkérésére az eredményhírdetéskor is közreműködtek.
A riói olimpikon Kopasz Bálint nem talált legyőzőre Szegeden
Szegeden a Matyi-éri kajak-kenu pályán, a világkupa harmadik versenynapján a riói olimpikon Kopasz Bálint biztosan utasította maga mögé az olimpiai erősségű mezőnyt a K-1 1000 méteres távon.
Olimpiai bajnokok a szegedi világkupán
Szeged ismét kajak-kenu világkupának ad otthont, ahol 10-10 férfi és női, továbbá 2 mixed számban rendeznek futamokat. Az olimpia programja Rióhoz képest a 2020-as tokiói olimpián változik. Két női kenus szám, a C-1 200m, C-2 500m bekerül a programba. A szegedi regattán ennek megfelelően mammutmezőny áll rajthoz ezekben a számokban.
A hétvégén az aranyérmeket a kajak-kenusok, a tornászok és a judósok szállították
A hétvégén négy olimpiai sportágban világkupa illetve Grand Slam-versenyen indultak sportolóink. A kajak-kenusok, a férfi kardvívók, a tornászok és a judósok is több éremmel tértek haza a viadalokról.
Keresés