London 2012 - Hét magyar birkózó, hét éremesély
A reméltnél ugyan egy kicsit kisebb, de nagyon erős birkózó válogatott utazhat el a londoni olimpiára, melyen elsőként a kötöttfogású Módos Péter és Bácsi Péter éppen 80 nap múlva lép szőnyegre.
Az olimpiai szereplést kiharcolt birkózók köszöntésére összehívott csütörtöki sajtóbeszélgetésen Maróthy István, a magyar szövetség szakmai alelnöke elmondta, hogy ő személy szerint előzetesen nyolc kvóta megszerzésében biztos volt, de a csapat a 2009-es világbajnok Kiss Balázs (96 kg) nélkül is nagyon szép reményekkel vesz majd részt az ötkarikás játékokon.
"Én három érem megszerzésében biztos vagyok, de tudják mit, ne legyen igazam, s legyen hét dobogós" - fogalmazott az alelnök.
Az eseményen jelen volt két korábbi olimpiai bajnok: a szöuli győztes Sike András és Athén legjobbja, Majoros István; valamint a londoni csapattal bíróként utazó Bacsa Péter. Az ESMTK birkózótermében rendezett beszélgetést megtisztelte Kruj Iván, aki ’72-ben, Münchenben a válogatott edzőjeként és bíróként is a szőnyegre léphetett.
Szekeres István, a honi szövetség sajtófőnöke megjegyezte: Európában kilenc ország dicsekedhet azzal, hogy mindhárom szakág versenyzői részt vesznek a londoni olimpián – Magyarország köztük van!
Az ünnepségen levetítettek egy összeállítást „Út a kvótáig” címmel, mely minden versenyzőről képes összeállítást adott kvalifikációs sikeréről.
Módoson (55 kg) és Bácsin (74 kg) kívül a kötöttfogásúakat még Lőrincz Tamás (66 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg), a szabadfogásúakat Hatos Gábor (74 kg), valamint Ligeti Dániel (120 kg), a nőket pedig a tavalyi vb-ezüstérmes Sastin Marianna (63 kg) képviseli.
Struhács György szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a kvalifikációs versenysorozat nagyon kemény volt, óriási kihívás elé állította birkózóit. Három héten belül rendeztek három viadalt, azaz háromszor kellett fogyasztani, ráadásul a szófiai verseny után Kínába kellett utazni, majd vissza, s következett Helsinki. Szerinte mindenki mindent megtett, s Kiss Balázsnak, valamint Kozák Istvánnak (60 kg) és Lőrincz Viktornak (84 kg) is nagyon kevés hiányzott a bravúrhoz.
A londoni játékokkal kapcsolatban kiemelte: ő már a felkészülés elején azt sulykolta versenyzőibe, hogy olimpiai bajnokok akarjanak lenni, higgyék el, hogy bennük van a nagy eredmény. Úgy látja, mindenki nagyon motivált, s bízik benne, hogy ez érmek, köztük akár arany megszerzésében mutatkozik majd meg az olimpián. A csapat jelenleg Budapesten készül, jövő hétfőn Olaszországba utazik edzőtáborba, később pedig Lengyelországban is dolgoznak majd a keret tagjai. Az olimpia előtt közvetlenül Tatán, több külföldi csapattal tréningeznek együtt.
A szabadfogásúakat irányító Gulyás István szintén a kvalifikációs rendszer nehézségére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, az idei Európa-bajnoki bronzérmes Wöller Gergő (66 kg), illetve a pekingi olimpián szerepelt Kiss Gergely (96 kg) lemaradt ugyan, ám a két utazó egyformán súlycsoportja elitjéhez tartozik, így bizakodva várják a játékokat.
A szabadfogású birkózók másfél hét múlva Szlovákiába utaznak, június közepétől pedig Dagesztánban edzenek. Az olimpia előtt egyetlen verseny, egy spanyolországi viadal szerepel Hatosék programjában.
Sastin Marianna jelenleg is Japánban készül, ezért ő a kvótások közül egyedüliként nem volt ott a sajtóbeszélgetésen. Sastin edzőjével, Wöller Ákossal - aki egyben férje is - szerdán érkezik Magyarországra, de már másnap Dormagenbe repül, ahol előbb versenyezni, majd egy hétig edzeni fog. Vatai László szakágvezető szerint Sastin a tavalyi vb-n - melyen az egyetlen magyar érmes volt - bizonyított, s Londonban is nagyon jó esélyekkel lép majd szőnyegre.
(Forrás: MTI, MOB)
Keresés