Lőrincz Tamás és Kiss Balázs is a 16 között búcsúzott
A kötöttfogású birkózók versenyének zárónapján a londoni olimpiai ezüstérmes 66 kilós Lőrincz Tamás és az olimpiai újonc 98 kilós Kiss Balázs is a nyolcaddöntőben, a 16 között búcsúzott a riói olimpiai szerepléstől kedden, így egyik sem menetelhetett tovább az éremért.
A világbajnok Kiss Balázs még megnyerte az ukrán vb-bronzérmes, Ej-ezüstérmes Timcsenko elleni selejtezőt (3:0), a folytatásban azonban már csak megszorítani tudta a remek formában versenyző svéd Schönt (3:5). Eközben a 66 kilogrammos olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás is bemutatkozott. Tamást a bírók az első menetben megintették állásból szabálytalanságért, majd hiába hajtott a ceglédi, nem intették vissza a dél-koreait, végül 4:0-ra kikapott, és búcsúzott is a versenytől, hiszen a világbajnok Rju Han-Szut a második körben 2:1-re legyőzte az örmény Arutjunjan. Balázs valamivel tovább bizakodhatott a vigaszágban, hiszen Schön az elődöntőig menetelt, de a kubai Lugo Cabrerát már nem tudta meglepni, 2:0-ra elveszítette kettejük mérkőzését, ezzel Kissnek is véget ért a riói olimpia.
Végeredményben Kiss Balázs a 9., Lőrincz Tamás a 16. helyen fejezte be a versenyt.
A magyar kötöttfogásúak Bácsi Péter (75 kg) és Lőrincz Viktor (85 kg) révén két ötödik helyezéssel zárják a XXXI. Nyári Olimpiai Játékokat.
(MOB-MBSZ, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Keresés