Megrohanták a Fair Play-standot Almatiban
Hétvégén elkezdődött a 28. Téli Universiade Almatiban. A Nemzetközi Fair Play Bizottság szokásához híven ezúttal is kitelepült az Universiade-faluba. A dr. Kamuti Jenő vezette bizottság standját már első nap megrohanták a versenyzők, a szervezők, az önkéntesek.
„Megmondom őszintén, nagyon jól esett a pozitív fogadtatás. A helyieken érződik, hogy mindent megtesznek a tökéletes szervezésért. Az első napok tapasztalata alapján azt kell mondjam, hogy az egyik legjobb téli Universiadén van lehetőségünk megjelenni és a fair play szellemiségét népszerűsíteni” – jelentette a helyszínről dr. Kamuti Jenő.
Kazahsztán első alkalommal ad otthont az egyetemi-főiskolai játékoknak. Almati pályázott a 2022-es téli olimpia megrendezésére, de mindössze pár szavazattal maradt alul Pekinggel szemben. A város a mostani eseménnyel bizonyítani szeretne a nemzetközi sportközvéleménynek, nem titkolt céljuk, hogy elhozzák a téli olimpiát Kazahsztánba.
„A megnyitó ünnepség messze meghaladta várakozásomat, szép és emlékezetes programot rendeztek a kazahok. Telt ház előtt zajlott a megnyitó, melyen Oleg Matytsin, a FISU elnöke mellett beszédet mondott Nursultan Nazarbajev, a Kazah Köztársaság elnöke is. Thomas Bach videóüzenetben kívánt sok sikert a versenyzőknek és a szervezőknek. Büszke vagyok arra, hogy a fair play többször is megemlítésre került; mind a NOB, mind a FISU elnöke külön is felhívta a versenyzők figyelmét a fair play szellemiségére” – mondta el a MOB elnökségének tagja.
A Nemzetközi Fair Play Bizottság az esemény végégig megtalálható az Universiade-faluban.
A téli Universiadén két magyar versenyző vesz részt: alpesi síben Szepesi Bertold, biatlonban Büki Ádám.
(MFPB/DG)
Keresés