MOA
Huszonnégy év után új elnök a Halmay-egyesület élén
A szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület a közelmúltban tartotta tisztújító közgyűlését. Az eseményen új elnököt is választottak: a tisztet 1996 óta betöltő Horváth Vilmos helyébe az eddigi alelnök Gál Lászlót választották. A jelenlévők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt kenulegendáról, Wichmann Tamásról is.
Közgyűlések és tanácsülés az akadémia február végi munkájának középpontjában
Dr. Aján Tamás vezetésével évindító ülését tartotta február végén a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tanácsa. A vezető testület mellett több baráti kör is közgyűlést rendezett tagjai részére; Szombathelyen új elnököt is választottak.
Szellemi diákolimpia – Az országos elődöntők hétvégéje
A Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos elődöntőit rendezték meg az elmúlt hétvégén. Az öt internetes forduló után a legjobb 24 általános és 24 középiskolás csapat kapott meghívót az országos elődöntőkbe.
Manno Miltiadesre emlékeztek
Február 17-én délután koszorúzást rendeztek a Batthyány Casino - Történelem Kedvelők Egyesülete kezdeményezésére Manno Miltiades, olimpiai ezüstérmes, sokoldalú sportember halálának 85. évfordulója alkalmából, a Fiumei úti temetőben lévő sírjánál.
A Magyar Olimpiai Bizottság „Irány Tokió!” olimpiai szellemi vetélkedőjének kiírása
Az „Irány Tokió!” olimpiai szellemi vetélkedőt (a továbbiakban: játék) a Magyar Olimpiai Bizottság szervezi és bonyolítja le (székhely: 1124 Budapest, Csörsz u. 49-51., továbbiakban: Szervező) az általa működtetett Magyar Olimpiai Akadémián keresztül.
Kollégiumi vetélkedő a Káldorban
Februárban hetedik alkalommal került megrendezésre a Káldor Miklós Kollégiumban a középiskolai kollégiumok olimpiatörténeti vetélkedőjének budapesti döntője.
Buzánszky Jenőre emlékeztek a dombóvári szellemi versenyen
Február 7-én, Dombóváron, a Tinódi Művelődési Házban első ízben került megrendezésre az Európai Uniós támogatással megvalósított Buzánszky Jenő Szellemi Verseny.
Leckét kaptunk életörömből
Tizenharmadik évfolyamát kezdte a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör, melynek első rendezvénye máris teltházasra sikeredett.
Hajós Alfrédra emlékeztek, Kiss Gergellyel ünnepeltek Gödöllőn
Január utolsó napján a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola sportcsarnokában, a 6. b osztály nagyon kreatív ókori olimpiatörténeti előadásával kezdődött az iskola hagyományos Hajós-napi ünnepsége. Magyarország első olimpiai bajnoka február 1-jén született. Az iskola ehhez kapcsolódva emlékezik minden évben névadójára. Idén az említett osztály egy nagyon színes, egyedi megközelítésű előadásban a sportágak, versenyszámok kialakulását mutatta be tanulói-val, a nézők nagy tetszésnyilvánítása közepette.
Olimpiai bajnok vízilabdázó nosztalgiázott a Csanádi-kör vendégeként
Rangos vendége volt csütörtök este a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Körnek a zuglói, Őrnagy utcai iskolában: dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A dr. Hencsei Pál vezette olimpiai kör eseményén a ma már visszavonult háromszoros ötkarikás bajnok pályafutásának kezdetétől az olimpiákon át egészen a jelenig beszélt múltjáról, hétköznapjairól.
Akadémiai emlékülés, szobor- és sportcsarnokavatás Hajdúnánáson
Pénteken délután kedves meghívásnak tett eleget a Magyar Olimpiai Akadémia küldöttsége Hajdúnánáson. Az új Hódos Imre Sportcsarnokban a névadóról elnevezett emlékülést tartottak a Magyar Olimpiai Akadémia, a Magyar Birkózó Szövetség, a Hajdú-Bihar Megyei Birkózó Szövetség, valamint a helyi Hódos Imre Sportegyesület küldöttségeinek, a Hódos család és az érdeklődők részvételével, a bajnok emlékére készített emlékszobában.
Keresés