Napirenden a kézilabda és a kerékpár
Mind kézilabdában, mind pedig kerékpársportban van esély az olimpiai részvételre – derült ki a kézilabda- és a kerékpáros szövetség vezetőinek tájékoztatásából, a Magyar Olimpiai Bizottság párizsi konzultációs sorozatának állomásain.
Dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgatója hangsúlyozta, hogy az ötkarikás szervezet a párizsi olimpiával kapcsolatos előzetes prognózist készít, melyet a novemberi közgyűlés elé kíván terjeszteni, ehhez a szövetségekkel párbeszédre van szükség.
A kézilabdaszövetség konzultációján Gyulay Zsolt, a MOB elnöke kiemelte, hogy a csapatsportágak olimpiai részvételét illetően nagy az elvárás, ezért a kézilabdázók igencsak fókuszban vannak. Az aktualitásokról Pálinger Katalin és Kirsner Erika alelnök, valamint Juhász István sportszakmai igazgató beszélt. Elmondták, hogy az olimpiai részvétel a válogatottak számára is nagy motivációt jelent, a szövetség minden tőle telhetőt meg is tesz a kvalifikáció és a jó szereplés érdekében, az olimpia „teljes egészében prioritást élvez”. Jönnek föl a fiatalok, de erőben, állóképességben még el vannak maradva az elittől. Komoly munkát kezdtek el, a válogatottak folyamatos teszteléseken mennek keresztül, jó összehasonlítási értékeik vannak a nemzetközi élvonalhoz képest. Az utánpótlás nagyon jó, öt éve mindössze egy verseséget szenvedtek tétmeccsen, de az igazi eredmény az olimpia szempontjából a junior vb-n kell, hogy megmutatkozzon. A jó nemzetközi szereplés alapja az erős nemzeti bajnokság. Nem mindegy, hogy heti egy bajnoki fordulóra kell felkészülni, vagy egy többnapos vb-re, olimpiára, ahol sorozatterhelést kell elviselni. Szeretnék, ha mindkét válogatott kvalifikálna Párizsra, de a fiatalok inkább Los-Angeles-re érhetnek oda. A nőknél 24 és fél, férfiaknál 27 év az átlagéletkor. Az elmúlt hét évet áttekintették szakmai szempontból, 2028-ig kidolgozott szakmai koncepciójuk van; csapatsportágakra specializált terhelésélettani laboratórium kialakításán dolgoznak. A sportágban olimpiai érmet legutóbb Sydney-ben a nők szereztek, akkor ezüstöt, a magyar női együttes a 2008-as pekingi 4. helyezés után jutott ki újra az ötkarikás játékokra, a tokiói volt a hetedik olimpiai részvételük; a férfiak legutóbb Londonban léptek pályára, ott szintén a 4. helyen zártak.
„A hegyikerékpáros Vas Kata Blanka a tokiói 4. helyezését követően célkeresztben van, nem kétség, hogy ott lehet Párizsban is, ehhez a MOB minden tőle telhető segítséget meg is ad” – jegyezte meg dr. Bartha Csaba, a MOB spotigazgatója a kerékpárosok konzultációján. A sportág több szakágában is vannak olimpiai részvételi reményeink – ezt Vízer Barna sportigazgató fejtette ki, aki elmondta azt is, minden millió jól jön a sportágnak versenyrendezésre, hiszen korábban tudtak olyan nemzetközi viadalokat szervezni, amin az olimpiai kvalifikációhoz szükséges világranglistapontokat is lehetett gyűjteni – a magyaroknak utazás nélkül, hazai környezetben. A sportág összesen 12 szakágat számlál, ezek közül az országúti, a hegyikerékpáros, a pálya és a BMX szerepel az olimpiai programban. Benkó László a hegyikerékpárosok aktualitásait ismertette. Az élversenyzők zömmel országúton is versenyeznek, sőt, a hazai legjobb országútisok mind montisként kezdék. A ranglista alapján a top 19 ország szerez nemzeti kvótát, férfiak esetében a 30., nőknél 19-20. helyen állunk most; férfiaknál 1, nőknél 3-4 ütőképes pontszerző versenyzőnk van, utóbbiak esetében nem lehet kérdés a kvalifikáció. Dér Zsolt országúti kapitány szerint 1-1 férfi és női kvóta biztosnak tűnhet, a férfiaknál – köztük Valter Attilával – 4, a nőknél 1 kiemelt pontgyűjtővel számolnak. Város Viktória a BMX freestyle-ról emlékeztetett, hogy a szakág Tokióban debütált, ennek megfelelően Magyarországon néhány éve szinte a nulláról kellett kezdeni építkezni, de jó úton járnak. Nehézséget jelent az infrastruktúra hiánya (Debrecenben, Hajdúböszörményben van megfelelő paraméterekkel rendelkező pálya, Hollandiában pedig szivacsgödör). „A fiatalok a youtube-csatornáról tanulták a trükköket. Egy éve a szakág nemzetközi térképén sem voltunk, most már két szabadtéri pályával gazdagodunk, fedett nincs, így itthon a téli felkészülést nem tudjuk megoldani, az utazások igen költségesek. Ennek ellenére vannak tehetségeink, négytagú válogatottal készülünk, a novemberi kezdésű kvótamenetelés előtt nem állunk rossz helyen, egy-két éven belül felzárkózhatunk az elithez, egy kvalifikációra számítunk.” Pályakerékpárban 2028-at megcélzó stratégia mentén dolgoznak, kettéválasztva a sprint- és a hosszabb számokat. Pataki Ibolya örömmel számolt be a vélhetően tavasszal átadásra kerülő kőbányai velodromról és a rövidpályás gyorskorcsolyázókkal való együttműködésről, amik motiválók lehetnek a fiatalok számára, így bíznak a bázis növekedésében is. A női 4000 méteres csapat, esetleg egy férfi sprinter olimpiai szereplésében látnak realitást.
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés