Négyből nyolcszög lehet
Svájcban ülésezett az Európai Taekwondo Szövetség. Komoly forradalmon mehet át a sportág, pénzdíjas viadalt terveznek a kontinensen.
- Egy jó hangulatú, konstruktív mítingen vagyunk túl – kezdte beszámolóját Patakfalvy Miklós, a hazai szövetség első embere.
- Lausenne-ban az európai szövetség (ETU) fontos dolgokban döntött a mögöttünk álló hétvégén. Módosul majd az alapszabály, melyet majd jövőre fogadhat el a közgyűlés. Több nagy világverseny időpontját és helyszínét kijelölték. Ezek szerint 2013 júniusáról augusztus végére került át a kadet Eb, a 21 éven aluliak kontinenstornáját áprilisban, Kisinyovban tartják, míg a felnőttek Európa-bajnokságát Ukrajnában rendezik, de már 2014-ben. Ugyanebben az esztendőben, januárban a klubcsapatok kontinentális tornáját Törökország szervezi.
A taekwondo versenyben van azért, hogy az indulni kívánó 17 sportágból benne legyen abban a 15-ben, amely 2015-ben tagja lehet az olimpiai mintára épülő EU Játékoknak. Itt hétezer versenyző áll rajthoz, az előzetes tervek szerint Bakuban. A versenynaptárat alaposan felboríthatja, ha beindul a Grand Prix sorozat az olimpiai súlycsoportokban. A lebonyolítás: négy selejtező verseny négy különböző helyszínen, majd egy grand final. Ez pénzdíjas lenne, és a tervek szerint komolyabb versenyzési lehetőséget biztosítana a sportolóknak, és a média figyelmét is jobban vonzaná.
Az elnök elárulta, jól vizsgázott az új elektronikus pontozó rendszer, és nagy népszerűségnek örvendett a Koreában tesztelt nyolcszög alakú pást. Ezt még nem mutatták be a hétvégi svájci nyílt bajnokságon, ahol szép számú, komoly versenyzői tapasztalattal bíró taekwondós mérte össze tudását.
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés