Olimpikonok Budapest díszpolgárai
„Olyan országban, olyan városban élhetünk, ahol érték a hit, az emberi erőfeszítés, az elkötelezett munka, érték az önfeláldozás, a közösség tisztelete, a többség érdeke” – hangoztatta Tarlós István Budapest Főpolgármestere azon az ünnepi ülésen, amelynek keretében új díszpolgárokat köszöntött.
A főváros olyan polgárai részesültek kitüntető elismerésben, „akik - amint Tarlós István mondta - olyan példaképek, akik életútjukkal igazi értékeket mutattak, akik nem olcsó reklámfogásból lettek a hazai nagyjai.
A sport, az olimpizmus értékeit bizonyítja, hogy az idei tizenhat kitüntetésben részesült között köszönthetjük: Ránkyné Németh Angéla gerelyhajító olimpiai bajnoknőt, Göröcs János 62-szeres válogatott olimpiai bronzérmes labdarugót és Zsiros Tibor,a három olimpián részt vett kosárlabdázót, az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert csapat játékosát.
"Nagyon szép,bensőséges ünnepség volt, s bevallom kicsin el is érzékenyültem, amikor az ugyancsak kitüntetésben részesült, méltán világhírű Pitti Katalin énekelte mellettem a himnuszt "– mondta Németh Angéla
-Olyan érzése volt mint Mexikóban,az eredményhirdetéskor? – folytattuk a beszélgetést.
"Az más volt, azt a televíziónak köszönhetően az egész világ látta. S akkor a sportban elért teljesítményem, alapján a tiszteletemre csendültek fel a himnusz akkordjai. Sportbeli eredményeimért korábban is részesültem már kitüntetésben. De ezzel a díszpolgári címmel úgy érzem becsülettel megjárt életutamat, a négy évtizedes pedagógusi tevékenységemet ismerték el. Köszönöm azoknak, akik gondoltak rám, hiszen az én kedves fővárosom lakói közül bizonyára nagyok sokan mások is kiérdemelnék a díszpolgári címet."
-Bizonyára a család is örült…
"Együtt voltunk, ami egyik lányunk zágrábi tartózkodása miatt csak karácsonykor történik meg. Az öt unoka közül csak a legnagyobb fiú hiányzott az apjával együtt. Tegyük hozzá igazoltan, mert iskolai kézilabda döntőn játszott…"
-Ha jól tudjuk az ünnepséget egy családi esemény tette teljessé.
"Valóban, Tarlós István főpolgármester úr beszéde arra emlékeztetett, hogy a 21 éve, 1991 június 19-én hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona, s férjem (Ránky Mátyás kosárlabda mesteredző.- a Szerk), akivel immár 44 éve élünk boldog házasságban ma ünnepelte 68.születésnapját."
A díszpolgári címhez gratulálunk kedves Angéla, gratulálunk Titi és gratulálunk Zsizsi…
Németh Angéláék illusztris társaságba kerültek, hiszen a korábbi években Puskás Ferenc, Papp László, Balczó András, Egerszegi Krisztina, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda játékosok és kapitányuk Kemény Dénes valamint Gyarmati Dezső és Kárpáti György, az aranylabdás Albert Flórián, az aranycsapat kapusa Grosics Gyula, az öttusázó bajnok Török Ferenc és a magyar rádió legendás riportere Szepei György részesült díszpolgári elismerésben.
Keresés