Ötkarikás példaképek és MOB-támogatás az országos utánpótlás röplabdakupán
A MOB Sport XXI. programjának támogatásával rendezték az Országos Mini Kupa Röplabdatornát Székesfehérváron és Gyöngyösön. Az eseményen a fiatalok találkozhattak a sportág két, a versenyeknek is nevet adó legendájával: dr. Kotsis Attilánéval és Tatár Mihállyal.
A játékosként négyszeres, edzőként kétszeres bajnok Tatár Mihály 1964-ben, Tokióban lépett pályára, ahol a csapat a hatodik helyen végzett. A 265-szörös válogatott az 1958-as Eb-n a legtechnikásabb játékos, az 1962-es vb-n a legjobb támadójátékos volt, négyszer választották Magyarországon az év röplabdázójának.
Dr. Kotsis Attiláné (Kincsesy Gabriella), a magyar röplabdasport edzőlegendája, akit 2010-ben választották be a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). A korábban 28-szoros válogatott játékos az első női edző, aki több olimpián is irányította válogatottját, és az egyetlen női edző, aki ezt háromszor (1972 München, 5. hely; 1976 Montréal, 4. hely; 1980. Moszkva, 4. hely) is megtette.
A két példaképpel való találkozás további lendületet adhatott az utánpótlás-korú játékosoknak az idei torna alkalmával.
"Amíg 2010-ben három nap alatt hetven csapat mérkőzött, addig idén, ugyan úgy három korosztályban már két hétvégén, öt nap alatt közel 140 fiú és leány csapat lépett pályára az Országos Mini Kupa Röplabdatornán Székesfehérváron és Gyöngyösön. Az OGYB-ben már csak a legjobb hat-hat fiú és leány együttes csapott össze a háromnapos döntő keretében szintén Székesfehérváron. Az eseményeket több milliós nagyságrendben támogatja a MOB Sport XXI. programja, amely a rangos versengés mellett fontos része a játékosok kiválasztásnak és megfigyelésének" - mondta a mob.hu-nak Pignitzky Dorottya programvezető.
A torna részletes beszámolója - valamint az eredmények - a szövetség hivatalos honlapján ide kattintva olvasható.
(MOB/VF, fotó: MRSZ)
Keresés