Sportszövetségek vezetőivel egyeztetett a kormánybiztos a Tüskecsarnokról
Május végéig várja a Nemzeti Sportközpontok a sportszövetségek javaslatait, kéréseit a Tüskecsarnok végleges kialakításával kapcsolatban. A cél, hogy a lehető legtöbb hazai és nemzetközi sportesemény megrendezésére alkalmas legyen a létesítmény.
Április végén kötött szerződést a Nemzeti Sportközpontok a Tüskecsarnok tervezőjével. A kiviteli terv elkészítésénél a sportszövetségek javaslatait is figyelembe veszik a mérnökök, erről egyeztetett ma Vígh László kormánybiztos a szövetségek képviselőivel.
„16 éves kényszerszünet után döntött a kormány a Tüskecsarnok befejezéséről. Olyan multifunkcionális csarnokot szeretnénk építeni, amelyik alkalmas a lehető legtöbb kulturális, illetve sportesemény megrendezésére. Természetesen a sportszövetségek tudják a legjobban, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a létesítménynek ahhoz, hogy az adott sportág hazai, illetve nemzetközi eseményeinek otthona lehessen. Egy tornaversenynél nem mindegy, hogy besüt-e a nap a csarnokba, az asztaliteniszezőknél megszabják a nemzetközi szabályok, hogy milyen erősségű világításra van szükség, és például azt is előírják, hogy egy nemzetközi kézilabda mérkőzésen hány újságíró fér el a sajtóközpontban. Ilyen információkat várunk a szövetségektől, hogy a tervezés már ezek birtokában folytatódhasson” – mondta Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos
A tervek szerint a létesítmény főarénájában akár 4000 ember is elfér majd, a hat kisebb munkacsarnokban pedig edzések tarthatnak a versenyzők, illetve nagyobb rendezvények idején ezekben tudnak bemelegíteni.
A Nemzeti Sportközpontok május végéig várja a hazai szövetségek javaslatait és ötleteit. Vígh László kormánybiztos, ma több sportág vezetőivel személyesen is egyeztetett.
A kosárlabdázókat például Bodnár Péter képviselte. A szövetség ügyvezető igazgatója azt mondta, a Tüskecsarnok főarénája 2014-től akár egy budapesti kosárcsapat otthona is lehetne, vagy évente többször kosárlabda gálák és bemutatók helyszíne.
„Éppen ekkora csarnokra van szüksége Budapesten a sportágnak. Az ennél kisebb létesítményeket kinőttük, nagyobbat pedig felesleges bérelnünk. Ugyanígy alkalmas lehet a létesítmény egy utánpótlás Európa-bajnokság megrendezésére. A munkacsarnokokban pedig alacsonyabb osztályú bajnoki mérkőzéseket tarthatunk, jelenleg ugyanis katasztrofális körülmények között játszanak a csapatok a Budapest-bajnokságban – mondta Bodnár Péter.
Az asztaliteniszezőktől a világbajnok Jónyer István érkezett az egyeztetésre.
„Állandóan keressük azokat a helyeket, ahol nemzetközi eseményeket rendezhetünk. Nagyon megörültem, amikor hallottam a rádióban, hogy befejezik a Tüskecsarnok építését. Rengeteg ötletünk van, hogy milyen eseményeket hozzunk ide 2014-től. Ami nekünk például fontos, hogy ne legyen zavaró napfény, de elég erős legyen a belső világítás. Elmondtam az igényeinket, és a kormánybiztos úr megígérte, hogy minden kérésünket figyelembe veszik a tervezésnél – mesélte az egyeztetés után a szövetség alelnöke.
A jeges sportok, így a jégkorong, illetve a korcsolya szövetség vezetői azt kérték, hogy minél több időt lehessen jég a Tüskecsarnokban. Szeretnék, ha a többi sporteseményt speciális szigetelő burkolaton, a „jég hátán” lehetne megrendezni.
A Tüskecsarnok beruházása 1993-ban indult, eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti Expóra épült, de nem fejezték be az építkezést. A kormány márciusi döntésével egy 16 éves problémát oldott meg, a beruházás 5,9 milliárd forintba kerül.
Keresés