Súlyemelés
Az IWF elnöke a MOB főtitkáránál (VIDEÓVAL)
Dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, találkozott Szabó Bencével, a MOB főtitkárával. A keddi megbeszélés alkalmával az IWF elnöke röviden kitért a nemrég befejeződött wroclawi világbajnokság tapasztalataira, majd szóba került a hazai súlyemelés helyzete is.
Nagy Péter szakításban 4., összetettben 6. a vb-n, Gyurkovics 10.
Wroclawban befejeződött a súlyemelők ez évi világbajnoksága. Az utolsó napon az ólomsúly legjobbjai között Nagy Péter a pontszerző hatodik helyen végzett.
Orosz - kínai külön verseny a női nehézsúlyú aranyért, világcsúccsal
A kazah olimpiai bajnok Iljin távollétében a londoni olimpia ezüstérmese Ivanov szerezte meg az aranyérmet a súlyemelő világbajnokság 94 kg-os súlycsoportjában a lengyelországi Wroclawban.
Baranyai János tizedik a 85 kg súlycsoportban
Baranyai János (a képen) összetettben a tizedik lett a 85 kilogrammos kategóriában a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának pénteki versenynapján.
Hat kínai arany a csütörtöki mérleg, a férfi 77 kg-ban két világcsúccsal
A kínai Xiang Yanmei bizonyult mindkét fogásnemben, így összetettben is a legjobbnak a női 69 kilogrammban a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának csütörtöki versenynapján.
Váratlanul kiengedték a kokaincsempész olimpiai bajnokot
Meglepetésre hazatért Galabin Bojevszki. A bolgárok olimpiai bajnok súlyemelőjét 2011-ben kilenc év börtönre ítélték Brazíliában, miután a Sao Pauló-i repülőtéren kilenc kilogramm kokaint akart felvinni a gépre.
Magyar technikai delegátus súlyemelésben, a riói olimpián
Ádámfi Attila (a képen jobbra) személyében magyar technikai delegátust küld a 2016-os riói olimpiára a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), amely a wroclawi világbajnokság közben tartott elnökségi ülésén doppingellenes programjának további szigorításáról is döntött.
Két világcsúccsal tért vissza a kínai olimpiai bajnok
Az orosz Tima Turieva nyert összetettben a női 63 kilogrammban a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának negyedik versenynapján.
Azerbajdzsán sportcsarnokért vett egy olimpiai bronzérmest
Azerbajdzsán megszerezte Moldovától Cristina Iovut, aki szülőhazája első olimpiai érmét szerezte női súlyemelésben.
Keresés