Súlyemelés
Pehelysúlyban, a Fair Play jegyében – 75 éves Benedek János
Bár atlétaként kezdte, az igazi sikereket mégis a tárcsák között aratta. Pehelysúlyúként emelt nem éppen „pehely” súlyokat, hozzáállásáért pedig még a Nemzetközi Fair Play Bizottság díját is megkapta. Hetvenöt éves Benedek János, München bronzérmes bajnoka.
Felavatták Földi Imre síremlékét
Olimpiai győzelmének napján, augusztus 28-án a tatabányai Síkvögyi úti temetőben felavatták Földi Imre súlyemelő síremlékét. Az eseményen mintegy húsz olimpikon is részt vett, a bajnokot Schmidt Csaba polgármester mellett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke méltatta.
"...akkor szakítok!" - Ötven éves Márkus Erzsébet
Későn kezdte, de még így is ő volt az első női érmesünk, a nem kimondottan nőies sportágnak számító súlyemelésben. Márkus Erzsébet ötven éves, őt köszöntjük.
Fókuszban a judogi és a súlytárcsa
A sportági konzultációk sorát a judo és a súlyemelő-szövetséggel folytatta a MOB. Középpontba került ismét a tokiói felkészülés és a közelgő nyári események.
Guatemalai partnerével köthet együttműködést a MOB
A Magyar Olimpiai Bizottság együttműködési megállapodást köthet a Guatemalai Olimpiai Bizottsággal. „A szándék mindkét részről meg van, de a kooperáció részleteit még ki kell dolgozni” - jelentette ki Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke.
A súlyemelők párizsi szerepléséről tárgyalt a NOB
Háromnapos lausanne-i találkozójuk nyitónapján a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága visszavonta a súlyemelés felfüggesztését, így a sportág szinte biztosan ott lesz a 2024-es olimpián.
Ádámfi Attila: A csalók nem jutnak ki Tokióba!
„A csalók nem jutnak ki Tokióba 2020-ban" – mondta a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség főigazgatója, Ádámfi Attila - aki a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának is az elnöke - hiszen a sportágban most nagy figyelmet szentelnek az olimpiai kvalifikációnak.
Új edzőközpont segíti a súlyemelők felkészülését
Új régiós súlyemelő edzőközpontot adtak át csütörtökön, Budapesten. A rákospalotai súlyemelőterem adta lehetőségek a nemzetközi viadalokra, így az olimpiai eseményekre való felkészülésben is kiváló lehetőséget nyújt a sportág számára, mely már az első újkori olimpiai játékokon is szerepelt a programban, de az ifjúsági ötkarikás játékok tekintetében is állandó „résztvevő”.
Két magyar versenyző zárja az évet olimpiai kvótát érő helyen súlyemelésben
Két magyar súlyemelő vett részt Dohában az olimpiai kvalifikációs pontszerző viadalon az 5. Qatar Kupán. A 87 kg-os Magát Krisztina és a +105 kg-os Nagy Péter a világbajnokság után ezzel a versennyel zárta a 2018-as verseny évadot.
Keresés