Súlyemelés
A Pánamerikai Játékokon is nyílt lobbilehetőség a budapesti olimpiarendezés mellett
"Az esemény, melyet hagyományosan az olimpia előtti évben rendeznek, az ötkarikás felkészülés fontos állomása a kontinens sportolói számára" - hangsúlyozta a mob.hu-nak Ádámfi Attila, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának tagja, aki a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatójaként, technikai delegátusaként felügyelte a versenyeket. "Többekkel beszéltem a budapesti olimpiarendezés lehetőségéről is. Nagyon pozitív benyomásokkal távoztam Torontóból" - húzta alá.
Aján Tamás becsületrendet kapott Moldovában
Magas állami kitüntetést kapott Moldovában dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, a MOB elnökségének tagja. A magyar sportdiplomatának Nicolae Timofti államfő becsületrendet adott át.
Magyar sportdiplomaták az Óceániai Játékokon
Dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke, a MOB elnökségének tagja és Ádámfi Attila, a szövetség főigazgatója, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának a tagja több magasrangú sportvezetővel is találkozott a XV. Óceániai Játékok (Pacific Games) alkalmával, Port Moresbyben.
Nagy Péter egyetemi világbajnoki címe jó előjel a riói ciklus félidejében
Az Edutus Főiskola hallgatója, a londoni olimpikon, ólomsúlyú magyar bajnok Nagy Péter szakításban 182 kilogrammal, lökésben pedig 216 kilogrammal lett első, így 398 kg-os eredménnyel összetettben is aranyérmet szerzett a súlyemelők thaiföldi egyetemi-főiskolai világbajnokságán.
Olimpiai kvótákat ígérő magyar szereplés Almatiban
A magyar férficsapat az almati súlyemelő-világbajnokságon nyújtott teljesítményének köszönhetően harcban áll azért, hogy olimpiai kvótákat szerezzen jövőre az Egyesült Államokban, Houstonban.
Az olimpia a tét az almati súlyemelő-vb-n
Az Almatiban zajló világbajnoksággal jelenleg is zajlik a riói olimpia egyik legfontosabb kvalifikációs tornája súlyemelésben, méghozzá tizenkét magyar versenyző részvételével.
Rióban járt a magyar technikai delegátus
Rio de Janeiróba látogatott Ádámfi Attila, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottság tagja, a 2016-os Nyári Olimpiai Játékok technikai delegátusa. A súlyemelőversenyek megrendezését koordináló sportvezető rövid látogatása során többek között találkozott Agberto Guimaraesszel, a Szervező Bizottság ügyvezető igazgatójával és elsőként köszöntötte a pár nappal korábban sportversenyekért felelős menedzsernek kinevezett Roberto Sivieriót.
Magyar sportdiplomaták tárgyaltak a 2020-as tokiói játékok szervezőivel
Dr. Aján Tamás, a MOB elnökségének tagja, mint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (NSSZ) elnöke és Ádámfi Attila, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomácia bizottság tagja mint a NSSZ főigazgatója Tokióban tárgyalt a 2020-as nyári olimpiai játékok szervező bizottságával (TOCOG).
Földi Imre: már hét évvel túljutottam a magyar férfiak átlag életkorán
Közeledik a Tokióban, 1964. október 10. - október 24. között megrendezett XVIII. Nyári Olimpiai Játékok félévszázados jubileuma. A japán fővárosban összegyűlnek az 50 év előtti versenyek legjobbjai egy kis emlékidézésre. A mob.hu a rangos találkozó felvezetéseképpen a még élő magyar érmesek közül minél többet igyekszik megszólaltatni attól függetlenül, hogy az illető kiválóság elutazik-e Tokióba október 8-án a MOB küldöttségével, vagy bármily okból itthon maradni kényszerül.
Keresés