Szépkorú sportolókat segélyezett a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága
Ez évben már második alkalommal találkozott a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága a rászoruló nyugdíjas világ- és Európa-bajnoki érmes sportolókkal, özvegyekkel, valamint a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő szépkorú sportszakemberekkel, segélyező ebéd keretében.
A Larus étteremben tartott eseményen részt vett Gyulay Zsolt, a MOB elnöke és Fábián László főtitkár is.
A MOB elnöke köszöntőjében kiemelte: „nagyon fontos odafigyelni rátok. Nem felejtünk el titeket, és a továbbiakban is segíteni fogunk mindenkin. Sőt, remélem, még bővíteni is tudjuk majd a támogatottak körét az elkövetkező időkben. Mindannyiótoknak jó egészséget, kellemes ünnepeket kívánok."
Gyulay Zsolt a köszöntője után kötetlen beszélgetéseket folytatott a megjelent sportolókkal.
Az olimpiai bajnok vízilabdázó dr. Bodnár András, a sportbizottság elnöke és az olimpiai bajnok vívó Erdős Sándor, a bizottság tagja adta át a nyugdíjas sportolóknak a támogatást. Az idén 66, az olimpiai sportágakban világ- és Európa-bajnok, vagy érmes, közöttük 10 özvegy kapott összesen 9 millió 150 ezer forint értékű támogatást. Emellett mindenki megkapta a nemrég megjelent Magyarok az olimpiai játékokon 1896-2022 című könyvet. Az idén a támogatottak az asztalitenisz, atlétika, birkózás, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda, súlyemelés, torna és vívás sportágak nyugdíjas sportolóinak köréből kerültek ki.
A MOB Mező Ferenc Sportbizottsága 2011 óta segíti a rászoruló sportolókat és azok özvegyeit. A magyar sport rendelkezik olyan múlttal, olyan sportsikerekkel és tradíciókkal, amelyre az egész nemzet büszkén tekinthet, a korábbi sikereket elért egykori élversenyzők nem mindegyike él olyan körülmények között idős korára, amilyet sportpályafutása befejezése után megérdemelne. Erre figyel többek között a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága, és minden évben két alkalommal segélyezi a rászorulókat.
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés