Szőnyi Ferenc volt a Varjú-kör márciusi vendége
Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnok volt a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör legutóbbi vendége március 12-én az Erzsébetligeti Színházban.
A nézők a különleges sportember jóvoltából egy képzeletbeli utazáson vehettek részt. Bejárták a western-filmekből ismert Mountain Valley (az USA legnagyobb nemzeti parkja) és a Himalája vidékét úgy, hogy közben többször is úgy érezhették, maguk is úsznak, futnak, kerékpároznak és küzdenek az elemekkel. Tehették ezt azért, mert Szőnyi Ferenc nemcsak egyedülálló módon űzi, hanem szenvedélyesen tanítja is a sporttal és az emberi teljesítőképességgel kapcsolatos szemléletét. Számára ugyanis az, hogy képes egyhuzamban 76 km-t úszni, hogy tud egyszerre 5000 km-t kerékpározni, és van ereje 5000 méteres magasságban 480 km-t lefutni, az csak egy lelki és testi harmóniának és egyensúlynak az eredménye. Amely harmóniára ugyan születni kell (ezért van Szőnyi Ferencből csak egy világon), ám annak egy része tanítható és átadható. Nos, ebből a tudásából, élmény- és ismeretanyagából adott át egy kisebb csokrot annak a harminc embernek, akik március 12-én ott voltak a színházban.
Szőnyi Ferenc „későn érő típus", élete első 43 évét az átlagemberek szintjén élte. Komáromban nőtt fel, majd a 80-as években vállalkozni kezdett, butikjai voltak, építőipari céget hozott létre, éttermet üzemeltetett, s, ahogy az lenni szokott, sehol sem találta meg számítását. Közben családja lett, nem is egy, hanem kettő, gyerekei születtek, nem is egy, hanem négy lány, ő pedig még mindig nem találta az életcélját. Mígnem a negyvenes évei elején rá nem jött, hogy ő genetikailag a nagy megterhelésekre lett kitalálva. Ezért sosem aprózta el az erejét maratonokra, vagy Balaton-átúszásokra, hanem egyből a nagy feladatokra fókuszált. 13 év alatt 172 Ironman-távot (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és 42 km futás) teljesített, volt olyan esztendő, hogy a fenti távokat 43-szor is megcsinálta. Feri képességei az egész világon egyedülállóak, hisz rajta kívül nincs még egy olyan ultrasportoló, aki képes volt kétszer az Ironman-nek a húszszorosát (76 km úszás, 3600 km kerékpár és 874 km futás) teljesíteni. Ő az egyetlen, aki kétszer lefutotta a Himalájában 2500-5000 méter magasságban a 480 km-es The Hell Race-t, kerékpárral szintén már kétszer egyhuzamban átszelte az amerikai kontinenst, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig, ami közel 5000 km (a Race Across America a világ leghosszabb kerékpárosversenye), teljesített már harminc egymást követő nap alatt harminc Ironmant, két Spartathlon-a van (egyenként 246 km futás), az El Camino 780 km-es zarándokutat is futva teljesítette, futott már északon és délen, hóban, fagyban és rekkenő hőségben. És ő az az ember, akit 56 éves korában is az foglalkoztat, hogy újra össze kéne már mérnie az erejét a fiatalabbakkal a húszszoros Ironman, illetve a 30 nap alatt 30 Ironman versenyeken.
- Van-e bakancslistám? Hogyne, ahol eddig versenyeztem, és amiket eddig csináltam, szintén valamikor bakancslistás tervek voltak. Több tervem is van még, melyből egyet elmondok: szeretném egyszer futva keresztülszelni az Egyesült Államokat. Ez olyan terv, amit nagyon is megvalósíthatónak érzek.
(MOA/Riersch Tamás)
Keresés