Új alapszabályt fogadott el az Olimpiai Bajnokok Klubja
Szöul vívóbajnoka, dr. Nébald György vezetésével közgyűlést tartott május 26-án az Olimpiai Bajnokok Klubja. A Magyarország színeiben versenyző ötkarikás győzteseket tömörítő civil szervezet egyik napirendi pontjaként új alapszabályt fogadtak el.
Az eddigiek során minden olimpiai bajnok automatikusan a klub tagja lett. A jövőben az új bajnokoknak - tehát már a riói győzteseknek - kérniük kell felvételüket az 1992-ben alapitott klubba, ami egyben a megújulást segítheti elő.
"A felvételt kérelmező a tagfelvételi kérelmét írásban, az Elnökségen keresztül terjeszti a Közgyűlés elé. A tag felvételről – az Elnökség javaslatára – a Közgyűlés egyszerű szótöbbséggel határoz." - fogalmaz az új alapszabály IV./4-es pontja.
A közgyülés az előirásoknak megfelelően 11 bajnokot delegált a MOB tagjai sorába. A bajnokok delegáltjai: Darnyi Tamás, Fábián László, Kovács István, Storcz Botond, Pulai Imre, Steinmetz Barnabás, Ihász Kálmán, Szabó József, Varga János, Szivós István és Szabó Gabriella.
A klub elnöksége: Schmitt Pál tiszteletbeli elnök, dr. Nébald György elnök, Fábián László alelnök, dr. Bodnár László, Dömötör Zoltán, Ihász Kálmán, Kovács István, Steinmetz Barnabás, Szabó József és Varga János tagok; a megbízott titkár Vad Dezső.
Az Olimpiai Bajnokok Klubjának 2015. május 26-tól érvényben lévő alapszabálya ide kattitva megtekinthető.
(MOB-OBK, fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)
Keresés