Új elnökség a judósoknál, Tóth László maradt az elnök
Szombaton a Magyar Sport Házában tartotta meg tisztújító közgyűlését a Magyar Judo Szövetség. A tagság egyhangúlag megerősítette pozíciójában dr. Tóth Lászlót, aki 1998 óta vezeti a sportági szakszövetséget. Bekerült az elnökségbe Balogh Levente, dr. Jernei Zoltán és dr. Maróth Gáspár, szakmai alelnöknek pedig az olimpiai és világbajnok dr. Kovács Antalt választották.
A Magyar Judo Szövetség tagegyesületei 195 mandátummal rendelkeznek, az esemény kezdetekor 109 szavazásra jogosult küldött jelent meg. A vendégek között jelen volt Jane Bridge-Charlot brit világ- és Európa-bajnok judós, az Európai Judo Szövetség alelnöke és Stocker Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportkapcsolati főosztályvezetője is.
Dr. Tóth László – aki az Európai Judo Szövetség főkincstárnoka – húsz esztendeje vezeti a hazai szövetséget, s a küldöttek egyhangúlag megerősítették pozíciójában. Az új elnökségben dr. Dézsi Csaba András általános alelnök, dr. Kovács Antal szakmai alelnök, dr. Jernei Zoltán gazdasági alelnök, Balogh Levente kommunikációs és média alelnök, dr. Maróth Gáspár fejlesztési és marketing alelnök kapott helyett, továbbá az elnökségi tagok: a BRJSZ képviseletében Petrányi Imre (helyettese Gera Tamás), az ÉRDJSZ képviseletében Nagy György (helyettese Pfluger Antal), a DMRJSZ képviseletében Keszthelyi László (helyettese Hangyási László), a DDRJSZ képviseletében Nagysolymosi Sándor (helyettese Illés Anikó), az ÉKMRJSZ képviseletében Sebestyén László (helyettese Illyés Miklós), a Versenysport Bizottság elnöke, Nagy András (helyettese Kovács Gábor), a Bíró Bizottság elnöke, dr. Eleki Zoltán (helyettese Gosztonyi Balázs), az Országos Dankollégium elnöke, Flóri Miklós (helyettese Járdán Tamás).
A versenysportolók képviselői posztjára három jelölt is volt – Csernoviczki Éva, Tóth Krisztián és Ungvári Attila –, a titkos szavazás nem hozott érvényes eredményt, így erről az egy tisztségviselőről egy megismételt közgyűlésnek kell majd döntenie.
A Felügyelő Bizottság elnöke dr. Laczkó János, a Számvizsgáló Bizottság elnöke Zámbori Zsolt, a Fegyelmi és Etikai Bizottság elnöke Toncs Gusztáv, az Egyetemi Bizottság elnöke dr. Németh Endre, a Diáksport Bizottság elnöke Horváth István Dávid, a Szabadidősport Bizottság elnöke Gyimes Nikolett, a Fogyatékos Sport Bizottság elnöke Bíró Norbert lett.
„Nehéz helyzetben van a magyar judo az élversenyzőket tekintve, hiszen egy eredményes időszak kicsit kényelmessé tett minket, ráadásul a judo egy rendkívül sikeres és népszerű küzdősport, amely az elmúlt években forradalmi fejlődésen ment keresztül szerte a világon. Az előttünk álló időszak egyik legfontosabb feladata száunkra, hogy az élsport területén visszazárkózzunk a világ élvonalához" – fogalmazott bevezetőjében dr. Tóth László.
Az MJSZ elnöke az elmúlt esztendő eredményeinek, programjainak, eseményeinek összefoglalásakor kitért a budapesti világbajnokság sikerére, amelynek folytatása is lesz: Orbán Viktor miniszterelnök és Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség legutóbbi találkozóján megegyezés született arról, hogy Budapest pályázik a 2022-es világbajnokság megrendezésére is. Az elnöki beszámolót követően a tagság elfogadta az éves beszámolókat, mérleget és költségvetést, ugyancsak áldását adta az elnökség által beterjesztett alapszabály módosításokra, többek között arra is, hogy a jövőben az elnökség hatáskörébe kerül a szövetségi kapitány kinevezése.
(MJSZ, fotó: MJSZ)
Keresés