Diák- és főiskolai- egyetemi sport
Az ELTE inkluzív sportnapot rendez szeptember 20-án

A 2016/2017-es tanévben először az ELTE oktatási szünetet rendelt el, hogy lehetőséget biztosítson az UNESCO Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához kapcsolódó sportrendezvények szervezésére. Ennek keretében kerül megrendezésre az ELTE Inkluzív Sportnapja.
Egyetemi Sport Nemzetközi Napja lesz szeptember 20-án
Szeptember 20-án rendezik meg országszerte az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja elnevezésű programsorozatot.
Egymillió gyermeket várnak az Európai Diáksport Napján

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) reményei szerint 17 ország egymillió diákja sportol majd egyszerre Európa-szerte az idei Európai Diáksport Napján.
Ismét lehet pályázni a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjra

Szeptember 20-ig lehet pályázni a kormányrendelettel létrehozott állami, 2016–2017-es tanév 1. félévére vonatkozó Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramra. A program szakmai partnere a Magyar Olimpiai Bizottság.
Az ELTE Sportiroda az egészséges életmódért
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Sportirodája a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség támogatása révén jött létre és fejtette ki a tevékenységét. A sportiroda az elmúlt időszakban az egyetemi sport – ezen belül a hallgatói szabadidősport – támogatásának és fejlesztésének kiemelt szereplője lett: a 2014. és 2015. évek során elnyert pályázati forrásokból sokrétűen támogatták az egyetem sportéletét.
Újabb négy évig Kiss Ádám professzor a MEFS elnöke
A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) ünnepi közgyűlésén a következő négy évre Prof. Dr. Kiss Ádámot választották a szervezet elnökének a Magyar Sport Házában, március 11-én. Dr. Bács Zoltánt, Skultéty Tamást és dr. Sterbenz Tamást a MEFS alelnöke, dr. Freyer Tamás, dr. Kovács Antal, Molnár Dániel, Rakaczki Zoltán, Tompos Balázs és Vladár Csaba elnökségi tagként dolgozhat a következő ciklusban.
Együttműködés az egyetemi sportszövetség és a hallgatói önkormányzatok között
A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke, Prof. Dr. Kiss Ádám és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke, Gulyás Tibor, a felsőoktatási sport fejlesztése és az egyetemi egészségfejlesztés népszerűsítése érdekében február 27-én, a HÖOK Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott éves Közgyűlése keretében, a HÖOK Közgyűlése támogató döntése alapján aláírta azt az Együttműködési megállapodást, amely biztosítja a két szervezet stratégiai jelentőségű további közös munkáját.
A 2015-16-os tanév második félévére is meghirdetik a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramot
Február 25-ig lehet pályázni a kormányrendelettel létrehozott állami, 2015/2016-os tanév 2. félévére vonatkozó Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramra. A program szakmai partnere a Magyar Olimpiai Bizottság, a kiírás a mob.hu oldaláról is letölthető.
Konferencia a téli iskolai- és szabadidősportokról
A Magyar Edzők Társasága konferenciát rendez január 20-án a Városligeti Műlyégpálya Kupolatermében. A szakmai fórum a téli iskolai- és szabadidősportokat hivatott népszerűsíteni, azokhoz ad gyakorlati útmutatásokat.




















































Keresés