Doppingvizsgálat mellett drogteszten is „bizonyítaniuk” kell a nanjingi ifjúsági olimpikonoknak
Az augusztus 16 és 28 között a kínai Nanjingban megrendezésre kerülő II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra készülő magyar sportolóknak nem csak doppingvizsgálaton, hanem drogteszten is azt kell bizonyítaniuk, hogy felkészülésük során nem fogyasztottak a tiltott listákon szereplő készítményekből – tájékoztatta a Telekom Sporthír Szolgálatot Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Anti-dopping Csoport MACS) vezetője, aki a vízilabda Eb tapasztalatairól is nyilatkozott.
„Technikailag nincs különbség a felnőttek és az ifjúsági korúak vizsgálatai között, eltérés csak a tesztek számában mutatkozik, amely a fiatalok kisebb – jelenleg 57 fős – csapatlétszámára vezethető vissza. A tesztelés időben elkezdődött és csak a kiutazás napja előtt fog befejeződni. A csapattagok többségét legalább egy alkalommal már felkeresték az ellenőreink, közülük néhányat többször is, és e közben a tartalékoknak is mintát kell adniuk. Eddig egyetlen pozitív esetre sem akadtunk és nagyon remélem, hogy a helyzet az elkövetkezendő hetekben sem változik meg. Az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kellett szentelnünk a doppingvizsgálatok mellett a drogteszteknek is, tekintettel arra, hogy a különféle drogok – amelyek nem feltétlenül teljesítményfokozó hatásúak - is felkerültek a Nemzetközi Anti-dopping Ügynökség, a WADA tiltó listájára. Ismert dolog, hogy a 16-20 éves korosztály tagjai a világ számos országában fogyasztanak ezekből a szerekből, és a felhasználók között a magyar fiatalok is megtalálhatóak. Mi a magunk részéről mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a sportoló fiatalokat megóvjuk ezektől a veszélyektől. Felvilágosító előadásokat tartunk, hírleveleket juttatunk el hozzájuk, és elkészítettünk számukra egy olyan, diszkós és fesztiválos karpántra hasonlító „emlékeztetőt”, amely egy csuklón viselhető adathordozó. A különleges pendrive tartalmazza angol nyelven az ifjúsági olimpiai játékok doppingszabályzatát, magyar fordításban pedig a teljes tiltó listát. Az elővigyázatosság újabb fokozata már most kapcsolódik a WADA jövő év januárjától életbe lépő és nem csekély mértékben szigorodó új doppingkódexéhez, egyúttal jogkövető módon az új magyar sportörvényben foglaltakhoz is.”
A MACS doppingellenőrei ezekben a napokban gyakran fordulnak meg a Margitszigeten, ahol a nemzetközi és az európai szövetség megbízatását teljesítve a budapesti vízilabda Európa-bajnokság kisorsolt résztvevőivel „vonulnak félre” a szokásos ellenőrző vizsgálatok rövidebb-hosszabb perceire.
„A 12 csapatos férfi és a 8 válogatottat felvonultató női tornán összesen hatvan vizsgálat elvégzésére kaptunk felkérést – folytatta Dr. Tiszeker Ágnes. – Én úgy gondolom, hogy ebben a dopping érzékenynek egyáltalán nem minősülő sportágban ez egy teljesen jól eltalált szám, amely egészen addig nem is változik, amíg egyik vagy másik csapat kiszemelt játékosa nem ad pozitív mintát. Akkor az egész csapatot tesztelésre lehet kötelezni, és ha a tiltott eszközökkel élők száma ekkor tovább növekedik, akár még a versenyből való kizárás is bekövetkezhet. Ettől viszont aligha kell tartani, ugyanis a csoportmeccseken elvégzett vizsgálatok azt bizonyították, hogy a budapesti EB eddig „színtiszta”. Minden eddig mintát adó vízilabdázó igazi profi sportoló módjára viselkedett, tehát együttműködött az ellenőrökkel, mi pedig a magunk részéről a lehető leggördülékenyebb és leghumánusabb módon igyekeztünk a küldetésünket teljesíteni. Számomra megtiszteltetés, hogy a rajt előtti technikai értekezletre is meghívást kaptam, ahol kikérték a véleményemet. A sportág vezetőivel együtt döntöttünk arról, hogy ezúttal csak vizeletvizsgálatokat végzünk el. Ez a döntés azért született meg, mert a kánikulai melegben a levett vér tárolása és szállítása gondot okozhatott volna, emellett olykor már a mintavétel is jelentősen megnehezedik az erősen felázott bőrfelületen. A levett vizeletminták szokás szerint a bécsi laboratóriumba kerülnek, ahonnan 2-3 nappal később kapjuk meg az eredményeket. Nem feltételezés, csak kalkuláció: ha a vasárnapi döntő utáni vizsgálatok közül valamelyik pozitív eredményt mutatna, arról várhatóan jövő szerdán értesülhetünk” mondta befejezésül a MACS vezetője.
(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter)
Keresés