Douchev-Janics Natasáé a K-1 200 méter Londonban
Az első válogató megnyerése után a másodikat is fölényesen nyerte meg a 3-szoros olimpiai bajnoknő a sprinttávon, vagyis két számban egészen biztosan rajthoz állhat a jövő heti Európa-bajnokságon és a londoni olimpián is.
Vasárnap egyetlen számban lehetet olimpiai részvételt kivívni. Miután Douchev-Janics Natasa megnyerte az első válogatót K-1 200 méteren, így kihívói csak a szétlövésre hajthattak, de hiába.
„Pedig nem rajtoltam jól, eljöttem a többiekkel, de a start nekem jobban szokott sikerülni. Valahogy nem találtam ma igazán a ritmust, Paksy Timi meg is szorított a cél előtt, de nem ijedtem meg, tudtam, hogy meg tudom nyerni – meséli Natasa. Megharcoltam az 500 méteres párosért és a 200 egyesért is, örülök, hogy egy év kihagyás után sikerül.”
Douchev-Janics Natasa nemcsak a londoni olimpián, hanem a jövő hétvégi Európa-bajnokságon is rajthoz áll K-1 200 méteren, valamint Kovács Katalin párjaként K-2 500 méteren.
„Mutatja Natasa klasszisát, amit véghezvitt az elmúlt szűk 10 hónapban. Gyermeket szült, majd utána máris edzésbe állt, nagyon úgy néz ki, hogy két számban is éremesélyesként utazhat ki a londoni olimpiára – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány, aki a holnap délutáni elnökségi ülés után hirdeti ki az Európa-bajnokságon rajthoz álló versenyzők hivatalos névsorát.
A többi ma rendezett versenyszámban is az Európa-bajnoki csapatba való bekerülés volt a tét. Szalai Tamás K-1 500 méteren győzött, vagyis 2010 után újra van lehetősége arra, hogy aranyérmet szerezzen a kontinensviadalon.
„Nem tagadom, szeretnék jövő héten Zágrábban nyerni, ez a végső cél. Egy jó Európa-bajnoki szereplés valamennyire kárpótolni tudna, de az igazi az lett volna, ha kijutok az olimpiára. Valahogy nekem idén még nem sikerült összerakni fejben az 1000 métert, de rajta vagyok, hogy jövőre sikerüljön.” – nyilatkozta Szalai Tamás. Mögötte Hufnágel Tibor és Kugler Attila állhatott fel ma a dobogóra.
C-1 200 méteren 4 héttel ezelőtt Poznanban nem sikerült kvalifikációt szereznie az olimpiára, de a hazai mezőnyben ismét verhetetlen volt Horváth Gábor. Ezúttal Lantos Ádám és Korisánszky Dávid állhatott fel mögötte a dobogóra.
Párosban Horváth viszont „csak” második lett Bozsik Attilával, a C-2 200 métert a győri páros, Lantos Ádám és Nagy Péter nyerte meg, így ők is egy jó Európa-bajnoki szerepléssel feledtethetik, hogy nem lehetnek ott a londoni olimpián.
Férfi K-2 500 méteren a hétvégi tendenciának megfelelően aratott az MTK. Szoros csatában győzött a Dobos András, Pintér Márk összetételű duó, 36 ezreddel verték meg a váci Noé-testvéreket.
Női C-1 200 méteren pedig Takács Kincső nyert Baravits Gyöngyvér és Lakner Zita előtt.
5000 méteren, C-1-ben a pekingi olimpia bronzérmese, Kiss Tamás győzött, női K-1-ben a világ talán legjobb női maratonistája, Csay Renáta nyert Folláth Vivien előtt, férfi K-1-ben pedig a Noé-testvérek megosztoztak az arany- és az ezüstérmen, Milán mögött öccse, Bálint lett a második.
férfiak:
K-1 5000 m: 1. Noé Milán (Vác) 20:58.790, 2. Noé Bálint (Vác) 20:59.738, 3. Boros Adrián (Vác) 21:10.220
C-1 5000 m: 1. Kiss Tamás (Csepel) 23:27.110, 2. Jakus Zoltán (Csepel) 23:28.592, 3. Kövér Márton (Csepel) 23:40.484
C-1 500 m: 1. Mike Róbert (MTK) 2:01.150, 2. Kiss Tamás (Csepel) 2:01.984, 3. Sáfrán Mátyás (KSI SE) 2:02.266
C-1 200 m: 1. Horváth Gábor (Démász-Szeged) 43.199, 2. Lantos Ádám (Graboplast Győr) 43.745, 3. Korisánszky Dávid (Csepel) 43.871
C-2 200 m: 1. Nagy Péter, Lantos (Graboplast Győr) 38.667, 2. Bozsik Attila, Horváth (BSE-ESMA, Démász-Szeged) 38.979, 3. Hajdu Gergő, Kovács Máté (Dunaferr, MTK) 39.435
K-1 500 m: 1. Szalai Tamás (Honvéd Domino) 1:42.740, 2. Hufnágel Tibor (Bomba Angyalföldi VSE) 1:43.976, 3. Kugler Attila (MTK) 1:44.852
K-2 500 m: 1. Dobos András, Pintér Márk (MTK) 1:30.896, 2. Noé Milán, Noé Bálint (Vác) 1:30.932, 3. Kugler, Schenk Áron (MTK) 1:31.538
nők:
K-2 200 m: 1. Szabó Petra, Szilvásy Nóra (Mezőgép, MTK) 39.621, 2. Vad Ninetta, Tóth Dzsenifer (KSI SE, MTK) 39.693, 3. Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna (Graboplast Győr) 41.547
K-1 5000 m: 1. Csay Renáta (Graboplast Győr) 22:19.749, 2. Folláth Vivien (Szolnok) 22:20.901, 3. Kollár Judit (Graboplast Győr) 23:19.665:
K-1 200 m: 1. Douchev-Janics Natasa (Démász-Szeged) 41.936, 2. Paksy Tímea (MTK) 42.368, 3. Vad Ninetta (KSI SE) 42.788
C-1 200 m: 1. Takács Kincső (Graboplast Győr) 56.262, 2. Baravics Gyöngyvér (Graboplast Győr) 58.122, 3. Lakner Zita (UTE) 58.200
(Forrás: kajak-kenu szövetség)
Keresés