Dr. Simicskó István: A magyar csapat kiválóan helytállt Bakuban
Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára szerint a magyar csapat nagyszerűen teljesített a vasárnap befejeződő első Európa Játékokon.
Magyarország húsz érmet nyert eddig Bakuban, amivel hetedik a nemzetek sorában, és dr. Simicskó István úgy véli, büszkék lehetünk erre a teljesítményre.
„A magyar csapat kiválóan helytállt, komoly akaraterőről tett tanúbizonyságot. Még akkor is, ha az erős kezdés után nyolc aranyéremnél többet vártunk a végén” – fogalmazott a mob.hu-nak.
A sportvezető külön kiemelte úszóinkat és aerobikosainkat, megemlítve, hogy az általa oly szimpatikusnak tartott strandlabdarúgóknak sincs miért szégyenkezniük, hiszen felvették a kesztyűt a náluk erősebb együttesekkel.
A sportért felelős államtitkár az Európa Játékokat kiváló kezdeményezésnek tartja, és bízik benne, hogy az első kiírást újabbak is követik majd.
Dr. Simicskó Istávn aláhúzta, az azeriek bizonyítottak mint rendezők, az viszont kevésbé nyerte el a tetszését, hogy általában a bírói rásegítés sem maradt el – mint ahogy ökölvívónk, Harcsa Zoltán pénteki elődöntőjében sem.
A multisportesemény egészéről elmondta, nehéz belőle messzemenő sportszakmai következtetéseket levonni, volt ugyanis nemzet, amely a legjobbjait hozta el, míg mások a fiatalabbaknak szavaztak bizalmat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára emellett emlékeztetett rá: a magyar sport elsődleges fokmérője jövőre az olimpia lesz Rio de Janeiróban, amelyhez a Magyar Kormány, valamint az illetékes minisztérium minden támogatást igyekszik biztosítani.
(MOB, fotók: Szalmás Péter/MOB)
Keresés