Ducz Barbara ezüstérmes Eindhovenben
Vasárnap zárult a kétnapos, negyvenegyedszer rendezett nemzetközi verseny Eindhovenben. A második napon a 46 kg-osok között Ducz Barbara szinte megállíthatatlannak bizonyult.
A legjobb 32 között az azeri Turkana Tahirlit búcsúztatta 8-4-es pontozással, majd a nyolcaddöntőben a spanyol Laura Lorenzo Amoedo sem bírt vele (2-0). Újabb hispán, Elaja Torrontegui került a magyar lány útjába a négy közé jutásért, ahol Barbi 4-1-gyel menetelt tovább. Az elődöntőben egy pontgazdag összecsapáson a német Suemeyye Manzon kerekedett felül (13-10). A fináléban a ciprusi Kyriaki Kouttouki ugyan 8-2-re nyert, de a sérüléséből felépült Ducz Barbara az erős mezőnyben szerzett ezüstéremmel jelezte, komolyan kell vele számolni a közelgő kontinenstorna előtt.
Ugyanebben a súlycsoportban volt érdekelt Lipcsei Claudia, aki jól kezdett, hisz a német Adriana Federicit a rendes játékidőt követő hirtelen halálban küldte haza, ám Torrontegui 7-1-gyel búcsúztatta a magyar lányt, aki ha ezt a találkozót hozta volna, pont Barbival találta volna szemben magát.
A 63 kg-osok mezőnyében Szegedi Norbertnek a 64 közé jutásért is meccselnie kellett a mamutmezőnyben, amit meg is nyert, a hazai pályán szereplő Hossam Sadikot aranyponttal verte, de a harminckettő közé nem tudta beverekedni magát, az egyiptomi Mohamed Asal 10-2 arányban jobbnak bizonyult nála.
A kadeteknél Patakfalvy Luca (44 kg) is győzelemmel mutatkozott be, a bolgár Luiza Zaharieva ellen 9-2-re diadalmaskodott, a német Celine Schmidt azonban a hirtelen halálban bevitte ellene a győztes találatot, a legjobb nyolc között ért véget a magyar lány tornája. Szivák Milán (53) a nyolcaddöntőben búcsúzott, miután szerb ellenfele, Velimir Velickovic 4-3 arányban nyerni tudott, majd meg sem állt az aranyéremig.
A junior válogatott március 20. és 23. között az ifjúsági olimpiai kvalifikációs tornán vesz részt Tajpejben.
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés