Edzője kiáll az eltiltott dél-koreai focista mellett
A dél-koreai olimpiai labdarúgó-válogatott edzője szerint játékosát nem kellett volna eltiltani a díjkiosztóról azért, mert politikai állásfoglalást tartalmazó táblát mutatott fel.
"Ugyanolyan mértékben járult hozzá a sikerhez, mint bármelyik másik futballistánk, ezért szerintem megérdemli a bronzérmet" - mondta szerdán a dél-koreai felnőtt válogatott korábbi legendás játékosa, aki 135 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, s a 2002-es, Japánnal közösen rendezett világbajnokságon csapatkapitányként segítette a végül negyedikként zárt gárdát.
Jun Woo Park a Japán ellen 2-0-ra megnyert bronzmeccs után "Dokdo a mienk!" feliratú transzparenst emelt fel.
Az Olimpiai Charta szigorúan tiltja a politikai manifesztumokat az ötkarikás játékokon, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arra kérte a dél-koreaiakat, hogy Park ne legyen jelen a finálét követő éremosztáskor. Később a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség is fegyelmi eljárást indított a játékos ellen, aki még mindig nem kapta meg a bronzmedált.
Az ügy előzménye az, hogy Ri Mjong Bak dél-koreai elnök augusztus 10-én látogatást tett a Koreai Köztársaság által ellenőrzött, de Japán által is magáénak követelt japán-tengeri szigeteken, diplomáciai botrányt okozva Szöul és Tokió között. A látogatás elleni tiltakozásul a japán külügyminisztérium ideiglenesen hazarendelte szöuli nagykövetét, s behívatta a Koreai Köztársaság tokiói diplomáciai képviselőjét.
Ez volt az első alkalom, hogy egy dél-koreai államfő meglátogatta a Koreai Köztársaságban Dokdo, Japánban Takesima néven ismert szigeteket. A lépésre napokkal az előtt került sor, hogy a Koreai Köztársaság megünnepelte a japán gyarmati uralom alóli felszabadulás évfordulóját, s mindössze néhány órával azt megelőzően, hogy a két ország válogatottja lejátszotta volna a bronzmeccset a londoni olimpián.
(Forrás: MTI)
Keresés