Egész Európa eljön a budapesti karate Eb-re a tokiói bemutatkozás évében
Ötvenkét ország közel 1200 sportolója indul a péntektől vasárnapig Budapesten zajló kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon – hangzott el a Magyar Karate Szakszövetség sajtótájékoztatóján. A sportág olimpiai bemutatkozásának évében sorra kerülő korosztályos Eb-n Magyarországot rekordlétszámú, 36 fős válogatott képviseli. A fiataloktól 4-5 érmet vár a hazai szakvezetés. Az esemény védnöke Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Idén szerepel először a karate az olimpia műsorán, Magyarország pedig korosztályos Európa-bajnokságnak ad otthont – az MKSZ elnöke ezért a karate évének tartja 2020-at. Dr. Mészáros János - aki egyben a MOB Jogi Bizottságát is vezeti - elmondta: reméli, hogy a BOK Sportcsarnokban február 7. és 9. között sorra kerülő Eb-n magyar érmek születnek, és azt is, hogy a tokiói ötkarikás debütáláson is lesz versenyzőnk. A sportvezető emlékeztetett rá: hazánk 2013-ban rendkívül sikeres felnőtt Európa-bajnokságot rendezett. Attól kezdve az MKSZ tudatosan készült az olimpiai részvételre, aminek eredményeképpen hazánk elnyerte a mostani korosztályos Eb és a 2022-es felnőtt világbajnokság rendezési jogát. „Az Eb beleillik a stratégiai rendezvényeink sorába – fejtette ki Dr. Mészáros János. – A célunk az volt, hogy a 2020-as olimpia évében olyan fiatalok lépjenek tatamira hazai környezetben, akik majd a két év múlva szintén Budapesten megrendezendő felnőtt világbajnokságon már a felnőttek között is sikeresek lehetnek. Nagyon jó az utánpótlásunk, több érmet is remélünk a hétvégén."
Hazánk még nem rendezett kadet, junior és U21-es karate Eb-t, és arra sem volt példa, hogy minden kategóriában legyen magyar induló. Budapesten rekordlétszámú, 36 fős magyar csapat vesz részt: a kadet (14-15 évesek), a junior (16-17) és az U21-es (18-20) korosztály valamennyi súlycsoportjában, küzdelemben (kumitében) tatamira lép magyar résztvevő, és formagyakorlatban (katában) is minden egyéni és csapat kategóriában lesz indulónk.
Falusi Márton MKSZ-alelnök, az Eb főszervezője ismertette, hogy az 52 európai tagországból mindegyik képviselteti magát Budapesten, ilyenre eddig még nem volt példa. Tájékoztatása szerint összesen 1185 versenyző nevezett az eseményre, rajtuk kívül 250 edző, további 300 szakember és 250 bíró érkezik majd a magyar fővárosba. Jelezte, a közönség részéről is nagy az érdeklődés, már az első napra 2500-an igényeltek jegyek, így „teltház érzet" lesz a BOK Csarnokban, ahol 4000 fős lelátót állítanak fel.
Dr. Nagy Zsigmond, a társrendező Nemzeti Sportügynökség ügyvezető igazgatója kijelentette: Magyarországnak közvetlen ráhatása volt arra, hogy a karate felkerült az ötkarikás játékokra. Hozzátette: a kormány és a sportvezetés tavaly 140, idén pedig 130 rangos nemzetközi esemény megrendezését támogatja. Kitért arra, hogy az utánpótlás versenyek azért is fontosak, mert a fiatalok jelentik a jövőt, majd kiemelte, hogy a rendezésben példaértékű az együttműködésük a karate szövetséggel.
Az Európa-bajnokságot megelőzően Mátraházán edzőtáborozott a válogatott. A felkészülés jól sikerült, a csapat teljes létszámban tudott gyakorolni, a fiatalok motiváltak – mondta Büchler Zsolt. A szövetségi kapitány szerint az edzői gárda nagyon jó munkát végzett. „Azt gondoljuk, hogy a versenyzőink részéről 8-10 éremmeccsre van esély, és összességében 4-5 éremmel lennénk elégedettek. Ez reális célkitűzés. Az éremesélyesek között pedig egyformán vannak katások és kumitések, és mindhárom korosztályban látunk dobogós helyezésre képes versenyzőket."
Fischer Mihály, a korosztályos válogatott edzője szerint Magyarország nagyon erős csapattal indul a kontinensviadalon, ahol a sportolók számára fantasztikus érzés lesz hazai közönség előtt versenyezni, és ez pozitív energiát adhat a fiataloknak.
A válogatott tagja az egy éve Dániában Európa-bajnoki címet nyert Ilankovic Aleksandra, akárcsak az aalborgi Eb-n második helyen végzett Bárdos Ádám. Az éremre esélyesek közé tartozik a sportág első magyar olimpikonja, a 2018-as ifjúsági olimpiára kijutott Baranyi Zsófia, a korábbi korosztályos Eb-ken már négyszer is dobogóra álló Czagány Dóra, és remek formában van a felnőtt válogatottban is már bemutatkozott Fehér Péter. Baranyi Zsófia is részt vett a sajtótájékoztatón, és bevallotta, hogy hatalmas várakozással tekint az esemény elé, ahol szeretne minél fényesebb érmet szerezni.
(MKSZ, MOB)
Keresés