Egy-egy győzelem és vereség Párizsban
A hétvégi, párizsi nyílt taekwondo versenyen három magyarból ketten léptek pástra. Kotsis Edina sérülése miatt csak néző volt, Ducz Barbara és Székely Norbert versenyzett.
Az év utolsó nagy nemzetközi viadalára három sportolónk utazott a gall fővárosba. Közülük Kotsis Edina csak a nézőtérről izgulhatott, mivel kedden megsérült, de elutazott a többiekkel, hogy élőben láthassa a riválisokat.
Rajtuk kívül azt láthatta, hogy szombaton a Németországban élő Székely Norbert két mérkőzésen volt érdekelt. A nyitókörben a hazai pályán taekwondózó Iliass Elalaoui ellen 17-11-re győzött. A nyolc közé jutásért azonban a német Mohammed Qatanani 13-7-tel búcsúztatta a magyart.
Vasárnap Ducz Barbara volt érdekelt, aki ugyanerre a sorsa jutott. Az egész őszt sérülések árnyékában végigküzdő lány az első fordulóban a Martinique-ről érkező Francine Lahelyt 3-2-vel búcsúztatta, majd a nyolcaddöntőben a francia Hajer Mustapha aranyponttal, a hosszabbításban bizonyult jobbnak, és nyert 6-5-re, végül bronzéremig jutott.
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés