Egy lépésre a dobogó tetejétől
Háromszor vett részt olimpián és éppen a harmadik alkalommal aratta legnagyobb sikerét a moszkvai olimpia bronzérmes kötöttfogású birkózója, a 75. születésnapját november 3-án ünneplő Seres Ferenc. Őt köszöntjük!
Az 1945-ben világra jött „Sulci” szülővárosában, Tiszakécskén kezdte elsajátítani még tinédzserként a birkózás alapjait, majd amikor 22 évesen a kötelező sorkatonai szolgálat miatt Székesfehérvárra került, ott a Honvéd Szondy SE-ben teljesedett ki, méghozzá papírsúlyban.
A 48 kg-osok súlykategóriája ma már nem is létezik, akkor viszont úgy tűnt, ezt a kötöttfogású birkózó Seres Ferencnek találták ki. Mégpedig azért, mert Seres hiába falta fel királyi lakomája minden egyes morzsáját a mérlegelés előtti estén, másnap akkor is belefért a megfelelő súlykategóriába. Ilyen alkat volt. Míg sokan mások vért izzadtak, hogy megfeleljenek a birkózók rémálmán, azaz a mérlegelésen, „Sulci” annyit evett, amennyit akart, akkor sem nyomott többet fél mázsánál.
És ha már alkati kérdés, akkor érdemes megjegyezni, hogy Seres Ferenc testvére, Imre is versenyszerűen birkózott, jóllehet, ő szabadfogásban, és nem ért el Ferenchez hasonló sikereket. Ezek után mondja valaki, hogy ez a család nem a birkózásra született.
Persze pusztán a jó adottságai miatt nem lesz az emberből nyolcszoros magyar bajnok, kétszeres Európa-bajnoki és egyszeres világbajnoki harmadik, ahhoz kitartás, szorgalom, akaraterő és türelem is kell. Mindez pedig megvolt Seres Ferencben, aki pályafutásának legnagyobb sikerét a moszkvai ötkarikás játékokon érte el.
Na nem mintha addig nem próbálkozott volna, hiszen 1972-ben Münchenben és 1976-ban Montrealban is szőnyegre lépett. Németországban kilencedik, Kanadában pedig a tizenharmadik helyen végzett. 1976-ban Seres már 31 éves volt, sokan úgy gondolták, már túl van pályafutása zenitjén. Nos, ők tévedtek, ellenben Tombor István mesteredzővel, aki megmondta Seresnek, hogy az idő neki dolgozik. És igaza lett!
Négy évvel később Moszkvában ugyanis már kijött a lépés, ez pedig azt jelentette, hogy Seres Ferenc a szovjet Uskempirov és a román Alexandru mögött a harmadik helyen végzett. Bár tisztában van vele, hogy a dobogó teteje csupán egyetlen aprócska lépésnyire van a pódium harmadik fokától, egy percig sem bánkódik, hogy bronzérmes lett. 35 esztendősen ez is felhőtlen boldogsággal töltötte el.
Visszavonulása után civilként is megállta a helyét. Sőt! A székesfehérvári öntöde kiváló dolgozója lett, ha delegáció érkezett, főnökei rendre vele dicsekedtek. Az olimpikonnal, aki nem rest dolgozni sem.
Kiemelkedő sportteljesítményét díjakkal is elismerték. 1994-ben Kemény Ferenc-díjat, míg 2011-ben Tersztyánszky Ödön-díjat kapott és átvehette a Magyar Birkózósport Érdemkereszt bronzfokozatát is.
Seres Ferenc ma 75 éves. Isten éltesse!
(MOB-összeállítás; képek: MTI)
Keresés