Egy taekwondós doppingolt Nanjingban
Egy sportoló akadt fenn a doppingteszten a nanjingi ifjúsági olimpián a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közlése szerint.
A NOB közlése szerint egy taekwondós adott pozitív mintát, és utólag természetesen kizárták. A nevét, lévén a viadal idején kiskorú volt, nem hozták nyilvánosságra.
A versenyző szervezetében a vízhajtók közé tartozó furoszemidet mutatták ki.
A NOB egyúttal felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Taekwondo Szövetséggel és a sportoló hazájának olimpiai bizottságával, hogy tájékozódjon a doppingolás körülményeiről, elsősorban arról, volt-e bárkinek tudomása a tiltott szer használatáról.
A nemzetközi bizottság egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy az érintett sportoló közvetlen környezetének érintettségét is a lehető legalaposabban megvizsgálja, megelőzendő a további eseteket.
A NOB összesen 596 tesztet végzett az ifjúsági olimpián szerepelt versenyzők körében, ebből 490 vizelet-, 106 pedig vérvizsgálat volt. A mintákat a WADA pekingi laboratóriumában ellenőrizték.
Aki most nem akadt fenn a teszten, az sem lélegezhet fel, a mintákat ugyanis tíz évig megőrzik az illetékesek, és csak utána semmisítik meg azokat.
Keresés