Elbúcsúztatták dr. Szécsényi Józsefet
Elbúcsúztatták április 6-án a fővárosi Villányi úti Szent Imre templomban a magyar atlétika kiemelkedő eredményességű diszkoszvetőjét és edzőjét, az olimpikon dr. Szécsényi József professzort.
A nagyszámban megjelent búcsúzók között ott voltak a Testnevelési Egyetem vezetői, munkatársai, a Budapesti Honvéd, a Magyar Olimpiai Bizottság képviselői, pálya- és sporttársak, olimpikonok, családtagok és barátok.
Az egyházi szertartás végén a Testnevelési Egyetem részéről Szalma László kétszeres fedett-pályás Európa-bajnok, olimpiai negyedik helyezett távolugró, a tanítványok részéről Szauer Pál, a BHSE volt diszkoszvetője búcsúzott a professzortól, majd Szegvár Nagyközség képviselője emlékezett szülöttjére, díszpolgárára.
A család a megszentelt urnát hazavitte és saját kis kápolnájukban helyezik családi körben örök nyugalomra.
A MOB virágát Győr Béla, az Emlék- és Hagyományőrző Bizottság tagja, a Hagyományőrző Albizottság vezetője, MOA-tanácstag helyezte el a ravatalnál.
Szécsényi József életének 86. évében, március 19-én hunyt el Budapesten. A Budapesti Honvéd sportolójaként az 1960-as római olimpián 4., az 1964-es tokiói ötkarikás játékokon 5. helyezett diszkoszvetésben, aki Eb-bronzérmes, Universiade-győztes is volt. Kilenc magyar bajnoki cím, nyolc csúcsjavítás, az első magyar 60 méter feletti dobás, ötven válogatottság fűződik a nevéhez. Később testnevelő tanári, szakedzői képesítést szerzett, majd a pszichológiai diploma után doktori címet szerzett, és a biológiai tudományok kandidátusa lett. A Testnevelési Egyetem Professor Emeritus tanszékvezető egyetemi tanára volt.
Kevesen tudják róla, hogy arcképe, mozdulatsora díszelgett évtizedeken át a legendás Sportszelet csokoládé papírján.
(MOB-MOA/Győr Béla; fotó: Győr Béla)
Keresés