Elbúcsúztatták Halász Jánost és Holop Miklóst
A sors érdekes játéka volt, hogy egy napon, november 28-án, kedden temették el az 1948-as londoni olimpia magyar kosárlabda- és vízilabdacsapatok utolsóként elhunyt tagjait.
Előbb délben, a Farkasréti temetőben, Halász János kosárlabdázó olimpikont helyezték örök nyugalomra. A MOB mellett megjelentek a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör tagjai (az elhunyt is tagja volt a körnek), a Magyar Kosárlabda szövetség képviselői, valamint több olimpikon is a hagyományőrzők volt tagjának búcsúztatásán.
Délután az Új Köztemetőben Holop Miklós olimpiai ezüstérmes vízilabdázótól vettek búcsút és helyezték örök nyugalomra. A MOB és a Magyar Vízilabda Szövetség képviselőinek jelenlétében a világi búcsúztató mellett Győr Béla, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság Emlék- és Hagyományőrző Albizottság vezetője búcsúztatta az elhunytat. Kiemelte, hogy amíg egészsége és látása engedte, a vízilabdázó állandó résztvevője volt a MOB rendezvényeinek. Soha nem felejtette el megemlíteni, hogy örökké hálás sok olimpikonnal együtt volt csapattársának, Lemhényi Dezsőnek, hogy kiharcolta részükre az olimpiai járadékot.
Nyugodjanak békében! Emléküket megőrizzük!
A korabeli versenyzői névsort áttekintve az 1948-as londoni olimpia csapatából még az élők sorában találkozhatunk szerencsére a tornász Lemhényiné Tass Olgával, Reviczkiné Köteles Erzsébettel, az evezős Zsitnik Bélával, az úszó Littomeritzky Máriával és Székely Évával. A 128 akkori versenyzőnk közül már csak ők élnek.
(MOB/Győr Béla)
Keresés