Elfogadták a MOB új alapszabályát és megválasztották a vezetőségét
A MOB megválasztott elnöksége:
balról: Dr. Kamuti Jenő, Dávid Imre, Dr. Csötönyi Sándor, Dr. Deutsch Tamás, Monspart Sarolta, Dr. Szabó Tünde, Borkai Zsolt, Dr. Kovács Antal (mögötte), Dr. Leyrer Richárd, Regőczy Krisztina, Dr. Tóth Miklós, Dr. Magyar Zoltán, Gyulay Zsolt, Dr. Gémesi György
Újabb olimpiai ciklusra megerősítették posztján Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, aki 2010. novembere óta irányítja a szervezetet - erről döntött a MOB vasárnapi közgyűlésén, amelyen a január 1-jén életbe lépett új sporttörvény előírásait követve módosította az alapszabályt és új vezetőséget választott. Az alapszabályt elfogadták ellenszavazat nélkül. Ezt követően a már kibővített MOB-tagság vezetőséget választott. 173-an voksolhattak, Borkai Zsoltot 166 igen, 5 nem szavazat mellett választották elnökké, 1 szavazat pedig érvénytelen volt.
A közgyűlés öt alelnököt is választott: Magyar Zoltán (olimpiai tagozat, 167 szavazat), Leyrer Richárd (nem olimpiai sportágak, 152), Monspart Sarolta (szabadidősport, 163), Tóth Miklós (egyetemi, főiskolai diáksport, 163) és Deutsch Tamás (fogyatékosok sportja, 145) személyében.
Az elnökségi tagok: Gémesi György (115 szavazat), Gyulay Zsolt (107), Kovács Antal (101), Regőczy Krisztina (101) és Szabó Tünde (100). Az alapszabály értelmében automatikusan az elnökség tagja lett Schmitt Pál köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke és Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.
A Felügyelő Bizottság elnöke Dávid Imre lett, akit szintén újraválasztottak. Az FB tagjai dr. Csötönyi Sándor és dr. Pakucs János.
A MOB korábbi 170 tagja...
...és balra a hozzájuk csatlakozó új tagok.
A közgyűlés összlétszáma (az új MOB-tagokkal kiegészülve) 240 fős lett.
A voksolás után az új elnökség megtartotta első ülését, amelyen egyhangúlag Molnár Zoltánt választotta meg főtitkárnak.
A közgyűlésen Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke hangsúlyozta, hogy a mostani átalakulás olyan fontos pont a MOB életében, mint amilyen az 1989-es önállóvá válás volt. "Az egyik fő feladat most az, hogy minél több magyar fiatal sportoljon, a másik, hogy őrizzük meg a magyar sport hagyományait és eredményességét a jövőben is". Hozzátette, mivel a kormány stratégiai ágazatként kezeli a magyar sportot, ezért annak minden területe felértékelődött.
Borkai Zsolt a voksolás előtti beszédében úgy fogalmazott, hogy ezentúl a MOB tulajdonképpen a magyar sport parlamentje lesz, hiszen a szervezetben a hazai sportélet minden területe megfelelő képviseletet kap. A sportvezető a közelmúlt feladatait áttekintve felhívta a figyelmet arra, hogy a MOB idén már több mint 100 millió forintot biztosított előlegként az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos legfontosabb feladatokra.
"Az eredeti célkitűzésünket nem kell megváltoztatni, továbbra is reális esély van arra, hogy Magyarország Londonban az első húszban végezzen a nemzetek rangsorában. Az elmúlt évek világversenyeinek eredményei alapján reális cél, hogy megismételjük a pekingi eredményünket, és bízunk benne, hogy talán túl is tudjuk szárnyalni azt" – fogalmazott a MOB elnöke.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy a sporttörvény előírása alapján a MOB hatásköre kibővült, és a szervezet egyedüli köztestületként most már a magyar sport egészéért felel, s nem csak sportszakmai, hanem forráselosztási feladatokat is el kell látnia.
(Forrás: MTI/MOB)
Keresés