Elhunyt a röplabdaszövetség korábbi elnöke, Körösfői László, egykori MOB-tag
Életének 87. évében, a nap folyamán tragikus hirtelenséggel elhunyt a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) korábbi elnöke, Körösfői László - jelentette be október 4-én honlapján az MRSZ.
Körösfői László az '50-es években NB I-es röplabdajátékos volt, két évtizeden keresztül pedig tanárként dolgozott - írja a hunvolley.hu.
1981-től egy évtizeden keresztül a gödöllői női röplabdacsapat edzőjeként is tevékenykedett, majd a Gödöllői RC megalapításában is tevékenyen részt vett, amelynek évtizedeken keresztül elnökségi tagja, mostanáig pedig annak tiszteletbeli elnöke volt.
1994-ben országgyűlési képviselőnek választották, 1997 és 2006 között a Magyar Röplabda Szövetség elnökeként tevékenykedett. Az ő elnökösködése alatt szerepelt utoljára férfi válogatottunk 2001-ben az Európa-bajnokságon.
Tavaly jelent meg könyve a gödöllői röplabdázásról, és rendszeresen kijárt a klub felnőtt és az utánpótlás-csapatainak mérkőzéseire, két hete is ott volt még a helyi Szent István Egyetem sportcsarnokában megrendezett Berze Zsófia Emlékversenyen.
Elemi iskolába Gödöllőn járt, középiskolai tanulmányait pedig a helyi Premontrei Gimnáziumban kezdte. Diplomáját 1958-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzete út-vasút-alagút szakon. Később elvégezte az egyetem mérnök-tanári képzését is, és a gödöllői 202-es számú Madách Imre Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolában dolgozott, majd 1981-1990 között az intézmény igazgatóhelyetteseként tevékenykedett, 1994-ig pedig óraadó volt - írja a Gödöllői Hírek.
Körösfői László tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének is.
A MOB részvétét fejezi ki a család és a röplabda-társadalom számára.
(MOB-összeállítás)
Keresés