Elhunyt az olimpiai bronzérmes vízilabdázó Kuncz László
Életének 64. évében elhunyt Kuncz László, olimpiai bronz-, világbajnoki- és Európa-bajnoki ezüstérmes, 200-szoros válogatott vízilabdázó (a képen jobbra, fehér sapkában) – adta hírül honlapján a Magyar Vízilabda Szövetség.
Kuncz László sportpályafutását a Budapesti Honvédban úszóként kezdte, majd 1972-től Hevesi István, Öveges László és Brandy Jenő kezei alatt vízilabdázott. Három évvel később, első felnőtt bajnoki találkozóján rögvest öt gólt lőtt az FTC-nek, Gyarmati Dezső szövetségi kapitány behívta a válogatottba.
A nemzeti csapattal az 1980-as, moszkvai olimpián állt a dobogóra, de tagja volt az 1982-es világbajnoki második, illetve az 1983-ban Európa-bajnoki második, 1981-ben pedig harmadik együttesnek. Háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, az OSC-vel kétszeres BEK-győztes, a Vasassal KEK-győztes volt. Később edzőként tevékenykedett, legutóbb a BVSC ifjúsági csapatával ért el sikereket.
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Vízilabda Szövetség osztozik a hozzátartozók és a vízilabdacsalád gyászában. Kuncz Lászlót a MOB saját halottjának tekinti.
(waterpolo.hu-MOB; fotó: MTI/Németh Ferenc, Tulok András)
Keresés