Elhunyt dr. Kriza Ákos
Hosszú, súlyos betegség után 2021. január 18-án, 56 esztendős korában elhunyt dr. Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere – tette közzé honlapján a település. Az egykori városvezető 2018-tól tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Megyei Jogú Városok Szövetségét képviselte.
Dr. Kriza Ákos Nagyváradon született 1965-ben, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte, innen indult el az orvos-közgazdászi, egészségügyi menedzseri pályán.
Miskolcon 1990-ben telepedett le, általános orvosi diplomája megszerzése után. Fül-orr-gégész szakvizsgáját letéve a Diósgyőri Kórházban dolgozott klinikai orvosként, majd családorvosként folytatta munkáját. 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatója volt egészen 2010-es polgármesterré választásáig. Miskolc városát 2019-ig vezette, amikor is egészségi állapota miatt visszavonult a politikától. Hosszú ideje küzdött betegségével, melyet méltósággal viselt.
Már ifjú korában is szívesen sportolt, tőrvívóként országos bajnoki címet szerzett, majd a judo felé fordult, a sportág szeretetét pedig továbbadta leányának, Annának is, aki cselgáncs-világbajnoki bronzérmet is szerzett az MVSI-Miskolc sportolójaként, továbbá részt vett a 2019-es Bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon is.
Dr. Kriza Ákos városvezetőként is sokat tett a sportért. Polgármesteri időszaka alatt például 2014-ben létesítettek atlétikai centrumot, segített több nemzetközi kerékpárversenyt, az önkormányzat 2018-ban bevezette a Miskolci Olimpiai Reménységek Programját azzal a céllal, hogy a városban tartsa a világversenyeken kiemelkedő eredményeket elérő, az ötkarikás játékokon való indulásra esélyes helyi sportolókat.
Aktív résztvevője volt 2015-ben a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért programsorozatnak, lelkes támogatója volt a hazai olimpiarendezés ötletének. A borsodi megyeszékhelyen tartott szakmai konferencián korábban úgy fogalmazott, „a magyarországi olimpia olyan közös, nemzeti ügy, mellyel nemcsak Budapest, hanem az egész ország nyerne”, egyúttal világraszóló vállalkozásnak nevezte az olimpiát, olyasvalaminek, amely minden magyar ember számára nagyon sok előnnyel járna nem csupán a sport, de az élet összes területén.
A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki a családnak. Dr. Kriza Ákost a MOB saját halottjának tekinti.
(MOB, miskolc.hu; fotó: MTI/Vajda János, Miskolc MJVÖ)
Keresés