Elhunyt Lépold Endre olimpikon atléta
Életének 65. évében, június 18-án elhunyt Lépold Endre olimpikon atléta – tájékoztatott honlapján a Magyar Atlétikai Szövetség. A sprinter Montreálban 100 és 200 méteren állt rajthoz.
Az atletika.hu-n megjelent írás emlékeztet, hogy Lépold Endre tehetségére hamar felfigyeltek az atlétikához értők. Ez nem csoda, hiszen az ifjú sportoló 60 méteren csak hajszállal maradt el a világcsúcstól. Tizenhat esztendős korában, tehát a mohácsi gimnáziumi évek alatt debütálhatott a válogatottban, a nemzeti mezt 22 alkalommal ölthette fel. Háromszor nyert bajnoki címet a felnőttek között: 60 méteren 1974-ben és 1977-ben, 100-on 1975-ben.
Vérbeli sprinter volt: 100 és 200 méteres síkfutásban országos csúcstartónak is mondhatta magát, a legrövidebb szabadtéri távon kézi (10.2) és gépi (10.41) időméréssel is feliratkozott a rekorderek közé. Az 1976-os montreali olimpiát jó előjelekkel várhatta, hiszen abban az évben kiváló eredményeket produkált, azonban az ötkarikás játékokon nem tudta őket megismételni.
Aktív pályafutása végeztével rövid ideig edzőként dolgozott Pécsett, majd vállalkozásba kezdett.
Két fia szintén sportolt: az idősebbik atlétizált, korosztályos világbajnokságon kétszer is ötödik helyen végzett, a fiatalabbik pedig kézilabdázott. Lépold Endre három unoka büszke nagypapája volt.
A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a család és az atléták közössége felé.
(MASZ-MOB)
Keresés