Elnöki időutazás a bajnokok relikviái közt
Dankó Virág, a megújult Millenáris ügyvezető igazgatója a Világraszóló bajnokaink c. kiállításon fogadta az exkluzív tárlatot meglátogató Kulcsár Krisztiánt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét. A létesítmény vezetője ezúttal is megköszönte, hogy az esemény kivitelezésben a MOB az első perctől a Millenáris első számú stratégiai partnere volt. Röviden szólt arról is, hogy húsz évvel a nagy sikerrel zárult Álmok Álmodói kiállítás után decemberben a közönség elé kerül az Álmok Álmodói 2 is, azaz egyik óriási feladatból „sétálnak" át a következőbe.
Dobor Dezső, a kiállítás kurátora, egyben a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának titkára kalauzolta végig a vitrinek között Kulcsár Krisztiánt, aki kivétel nélkül minden tárlót érdeklődve nézett végig, nem egyszer csodálkozásának is hangot adva. Ilyen volt például, az amikor a pisztolylövő Takács Károly lőlapjait (1948, 1952) tanulmányozta vagy amikor az első magyar olimpiai pontszerző hölgy, a vívó Tary Gizella 1924. évi olimpián kiérdemelt diplomáját vette szemügyre. A meglepettséget a diploma aláírása jelentette, köszönhetően Pierre de Coubertinnek, a NOB elnökének. A ritkaságot a Vívómúzeum kölcsönözte.
Kulcsár Krisztián idejéből a legtöbb – érthető mód – a vívásra jutott, felfigyelt a kardcsapat tagjának, dr. Tóth Péternek a maiakhoz képest mini méretű aranyára 1912-ból, illetve arra a gyufásdobozra is, melyet az egy ugyanazon olimpián dobogóra állt három magyar kardvívó sikerét megörökítendő készítettek 1952-ben, lassan 70 éve. Igazi különlegesség! Azért természetesen dr. Móna István vitrinjére is odapillantott, mint egy „ellenőrzésképp", mivel nevelőapja öttusázó olimpiai bajnokságával kapcsolatos tárgyakat ő kölcsönözte.
Hétfőn még látható volt Szilágyi Áron 2012, 2016, 2021. évi három aranya, melyeket a Hét műtárgya vitrinben – két hétre – felváltott Papp László három aranya. A világraszóló bajnokaink időről időre izgalmas új elemeket is beépít a tárlatba. Ma például bekerült egy olyan zászló, melyre egy békéscsabai gyűjtő, dr. Futaki Géza, az eddigi 308 olimpiai bajnokunk közül 200-nak a kézjegyeit gyűjtötte össze. Páratlan!
Talán nem véletlen, hogy az elragadtatott Kulcsár Krisztián a következő bejegyzést tette az október 10-ig nyitva tartó kiállítás vendégkönyvébe: „...Csodálatos kiállítás, büszkeséggel tölt el megtekinteni és erőt, hitet ad a folytatáshoz..."
(MOB, MOBK; fotó: Róth Tamás)
Keresés