Elődöntős az EYOF-győztes kézilabda válogatott az U17-es EB-n
A szlovákiai U17-es EB-n Bohus Bea EYOF-győztes csapata a középdöntő utolsó fordulójában 25-19-re legyőzte az oroszokat, és bejutott az elődöntőbe.
A selejtező csoportját veretlenül megnyerő magyar válogatott a dánok elleni négygólos győzelmüket magukkal hozva kezdték meg a középdöntőt.
Ott az első találkozón a lányok kiélezett csatában 25-25-ös döntetlent értek el a németek elleni összecsapáson.
Az utolsó fordulóban a németek két góllal legyőzték a dánokat, így a magyar csapat azzal a tudattal léphetett pályára az oroszok elleni találkozóra, hogy már biztos elődöntős.
A mieink már a mérkőzés első perceiben világossá tették, hogy melyik az erősebb együttes. Az első félidő huszadik percében a 9-3-as magyar előny megnyugtatónak tűnt, a félidő végére mégis felkapaszkodtak az oroszok, és kétgólos magyar előnnyel fordultak a csapatok a második félidőre.
A második játékrész elején Bohus Bea tanítványai öt perc alatt 5 gólosra növelte előnyét. Ezt a különbség a játék további részében sikerült állandósítani. Végül a 25-19-es győzelem a középdöntő megnyerését is jelentette.
Az elődöntőben az EYOF-on egyszer már 26-15-re legyőzött norvég csapat következik, de ahogyan Bohus még az EB előtt mondta, az ellenfél erősebb összeállításban szerepel a mostani megmérettetésen, mint Győrött. Tehát nem lesz könnyű a pénteki mérkőzés, viszont azt már bizonyította a csapat a kontinensviadalon, hogy nagyon tud küzdeni.
A csoport második helyén végzett németek a franciákkal mérkőznek a fináléért.
Az elődöntő programja:
augusztus 18. Nagymihály (Michalovce)
17:30 Magyarország-Norvégia
20:00 Franciaország-Németország
A találkozókat itt élő közvetítésben nyomon követhetik.
(MOB)
Keresés