Engi Klára: A célunk az volt, hogy bent legyünk a döntőben
Tóth Ivett műkorcsolyázó 23. helyen zárt a téli olimpián. A 19 esztendős lány eljesítette célját azzal, hogy bekerült a 24-es döntőbe. Olimpiai szerplését Engi Klára, a hazai szövetség pontozásos szakági igazgatója éértékelte az olimpia.hu-nak.
„A célunk az volt, hogy bent legyünk a döntőben. Ezt teljesítettük. Vágytunk rá, hogy esetleg előrébb legyünk, azt gondolom, mindig vannak kisebb apróságok, amik miatt ez elmehet. Természetesen egy tiszta programot kell tudni mindig mindenkinek. Az ellenfelek mind jól futottak a csoportban. Azt gondolom, boldognak kell lenni, és az is fontos, hogy itt lehettünk. Ivett előtt van még egy világbajnokság, fejben bírnia kell, bízom benne, ezzel nem lesz probléma. Hogy mi a jövő, és hogy legyen, mi a cél, az a későbbiekben dől majd el. Ivett nagyon fiatal, 19 éves, és bízom benne, hogy a következő négy évben, ami elindult folyamat, azt folytatni tudja. Úgy gondolom, ott lehet majd Pekingben is négy év múlva, sőt, abban is bízom, akár már több lánnyal utazhatunk, ahogy az Eb-n például már ott tudtunk lenni. Ez egy nagy csapatmunka kell, hogy legyen. Minden szakágnak össze kell fogni, egymást erősítve, egymást segítenünk kell. Az kell, hogy legyen a cél: egy-egy szakágban minél többen szerepelhessenek” – fejtette ki Engi Klára, a hazai szövetség pontozásos szakági igazgatója.
(A képen Linda van Troyen edző, Tóth Ivett és Engi Klára)
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés