Év végi megemlékezéseken az olimpiai akadémia tagjai
Az esztendő végének közeledtével több megemlékezésen is részt vettek a Magyar Olimpiai Akadémia, annak tanácsának tagjai. Méltatták többek közt az egykori legendás labdarúgót, az olimpiai bajnok Bene Ferencet is.
December 8-án, vasárnap a MOA és a MOB Emlék és Hagyományőrző Albizottságának küldöttsége a Győr-Moson-Sopron megyei Lövő községbe látogatott. Előbb a katolikus templo-mában celebráltak szentmisét a községben 100 éve született dr. Keresztényi József sporttörténész, MOB-tag, a MOA volt alelnöke, a MOB történetének megírója tiszteletére, aki 1976 és 1978 között az ELTE Eötvös Kollégium első olimpiatörténeti szemináriumát vezette, később az egyik kezdeményezője volt a TIT két és fél évig Sopronban zajló hasonló tematikájú soroza-tának is. Az olimpiák történetének neves kutatóját munkásságának elismeréseként a Nemzetközi Olimpiai Akadémia 1969-ben tiszteletbeli tagjává választotta. A szentmise után az általános iskola falánál Hollósi Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd leleplezte Dr. Keresztényi József emléktábláját, melyen szerepel az állítók között a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia is. A MOB és MOA koszorúját Győr Béla MOA-főtitkár helyezte el az emléktáblánál, melynél fejet hajtott a sporttörténész lánya, dr. Balsai Józsefné, dr. Keresztényi Erzsébet, dr. Szikora Katalin, dr. Printz János Károly MOA-tanácstagok és Veres Vince, az albizottság tagja is. Az önkormányzat tanácstermében a helyiek egy kis kiállítással emlékeztek híres elődjükre, melyet Tischlerné Németh Noémi alpolgármester mutatott be és szóban emlékezett meg dr. Keresztényi Józsefről. A volt tanítványok részéről dr. Printz János Károly emlékezett a híres sporttörténészről, kivetíthető előadással színesítve. A baráti beszélgetés során szóbeli egyezség történt arról, hogy dr. Keresztényi József emlékének ápolása révén szoros kapcsolatot alakít ki az önkormányzat az olimpiai szervezetekkel. Búcsúzáskor Győr Béla mondott köszönetet a résztvevőknek és a szervezőknek, az igazán méltó megemlékezést felkaroló és előkészítő helyi önkormányzatnak.
December 13-án délután az I. kerület, Attila út 65/c. ház előtt botlatókő avatásra került sor. A valamikor a házban lakó Petschauer Attila kétszeres olimpiai bajnok vívó tiszteletére elhelyezett botlatókő a MAZSIKE kezdeményezésére, a MOB támogatásával került elhelyezésére. A bajnokról dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, MOA-tanácstag emlékezett meg. Bálint András színművész Petschauer Attila sporttémájú írásaiból idézett néhányat. A MOB képviseletében az emlékkövet és az emlékmécsest Győr Béla helyezte el a botlatókőnél.
December 18-án délelőtt a MOB Mező Ferenc Sportbizottság Emlék és Hagyományőrző Albizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskolával és a Magyar Labdarúgó Szövetséggel karöltve megemlékezést tartott Újpesten, a Megyeri temetőben, Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó születésének 75. évfordulója alkalmából, a bajnok sírjánál. Győr Béla, az albizottság vezetője köszöntötte a megjelentet, külön is Rejtő Ildikó olimpiai bajnok vívót, a Nemzet Sportolóját, Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgót, az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola küldöttségét Miskolci Erzsébet igazgatóval az élen, Sipos Jenőt, az MLSZ szóvivőjét. Elsőként a Bene Ferenc Általános Iskola labdarúgó tanulói emlékeztek névadójukról. Az MLSZ részéről Sipos Jenő emlékezett a bajnokra, külön kiemelve, hogy nagy megtiszteltetés volt számára, hogy barátja lehetett, és a Pénzügyőr öregfiúk csapatában pedig csapattársak lehettek. Majd Dunai Antal emlékezett bajnoktársáról, barátjáról. Ezután a megemlékezők elhelyezték a koszorúikat a bajnok sírján. A MOB és a MOA koszorúját Győr Béla vezetésével a MOA-tanács és az albizottság megjelent tagjai helyezték el a bajnok díszes sírhelyén.
(MOB-MOA/GyB/PJK)
Keresés