Megérkezett a Magyar Csapat Utrechtbe, vasárnap este megnyitó
Szombaton megérkezett a 103 fős Magyar Ifjúsági Csapat Utrechtbe, a 12. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) helyszínére. A nyári játékokat 9 sportágban rendezik, az eseményen közel 50 erópai ország fiatal versenyzői vesznek részt; a magyar sportolói keret 75 főt számlál.
A magyar EYOF-csapat két részletben utazott el Hollandiába, a KLM menetrend szerinti járataival.
A delegáció egyik fele igen korán kelt szombaton, hiszen hajnali 4 óra volt a találkozó időpontja a Liszt Ferenc repülőtér "A" termináljában, a másik csoport a kora délutáni órákban követte az idő közben megérkezett, s a szálláshelyeket elfoglaló társaikat.
Mindenki egészséges, s nagyon várja a vasárnap esti ünnepélyes megnyítóünnepséget.
Dr. Nagy Zsigmond csapatvezető jól előkészítette a sportolók fogadását, az akkreditációs kártyákat hamar megkaphatták a sportolók, a nevezésre még pénteken délelőtt sor került.
A magyarok szálláshelyén a csapatvezetés már kifeszítette a nemzeti lobogót és a magyar csapat zászlaját.
A kézilabdázók a szállás előtti parkban már kisebb átmozgató edzést is tartottak.
Az olimpiai fáklya
Július 11-én indult útjára Utrecht City Hall-ból a 140 km-es útjára az olimpiai láng. Az első futó Utrecht város polgármestere, Aleid Wolfsen, akinek a fáklyát a fesztiváligazgató olimpiai bajnok úszó Pieter van den Hoogenband adta át.
150 futó adja kézről kézre a fáklyát, ami a megnyító ünnepségre érkezik a település stadionjába.
A megnyító ünnepség
Vasárnap Willem-Alexander holland király nyítja meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált az utrechti Galgenwaard stadionban.
A megnyítón minden úgy történik majd, mint a felnőttek olimpiáján, lesz nemzetek bevonulása, olimpia zászló, olimpiai láng, olimpiai himnusz.
A hivatalos rész után zenés, kulturális műsor szórakoztatja a résztvevőket, szurkolókat.
A program:
18.30: kapunyítás
19.15: bemelegítés a korábbi olimpikon judós, DJ Dennis van der Geest segítségével
20.00: az olimpiai ceremónia kezdete
20.10: atléta parádé, bevonulás
21.45: záróprogram
22.15: a megnyító vége
Az ünnepélyes megnyítót a fesztivál honlapján itt követhetik.
Honlapunkon megtekinthetik az egyes sportágak magyar résztvevőit, akik rövid videóval mutatják be magukat.
(Fotók: Kovács Anikó/MOB)
Keresés