GYŐR EYOF 2017
Rómában fellobbant az EYOF-láng, szerdán érkezik Győrbe!
A római Ara Pacis Augustae nevű ókori emlékhelyen ünnepélyes keretek között emelték a magasba a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángját és az arany olajágat hétfőn este. Az eseményen részt vett a MOB elnöke, Kulcsár Krisztián is, aki beszédében hangsúlyozta: Győr tökéletes hely a versenyeknek, büszke a város vezetésére, a polgármesterre, illetve az EYOF szervező bizottságára.
Győrben bemutatták az EYOF dalát és a fáklyát
A VolunTeam Building Day elnevezésű eseményen több mint ezer önkéntes ismerkedett feladataival és egymással, hogy felkészülten várhassák a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. Az esemény keretei között felcsendült a The Biebers EYOF dala, és bemutatkozott az EYOF-fáklya is…
A virágok is az EYOF-ot köszöntik Győrben

A Győr-Szol Zrt. az idei virágosítási programjának kapcsán is készül a város történetének meghatározó sportrendezvényére. A közterületekre a korábbi évekhez képest mintegy 30 százalékkal több egynyári növényt ültetnek a szolgáltató munkatársai, megnőtt a virágoszlopok száma, és két EYOF-hoz kapcsolódó tematikus virágképet is kialakítanak a legforgalmasabb helyeken. Összesen több mint 120 ezer egynyári növény kap helyet a városban.
Május 24-én Rómából Győrbe érkezik az EYOF lángja

Május 24-én Rómából Győrbe érkezik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángja, amelyet ünnepélyes keretek között fogadnak a Városháza előtti téren. Az EYOF-dal szerző The Biebers ingyenes koncertet ad az este folyamán.
Elkészült a győri EYOF röplabdaprogramja

Elkészült a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) röplabdaprogramja.
A győri EYOF és Pjongcsang is napirendre került a sportújságírók kongresszusán

A júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF) otthont adó Győrben tartotta a Magyar Sportújságírók Szövetsége május 15-én és 16-án az idei kétnapos Sportújságíró-kongresszust. A sűrű és egyben tartalmas program során a résztvevők megismerkedhettek a kisalföldi város sportéletével, legújabb sportlétesítményeivel, ugyanakkor némi ízelítőt kaptak a helyi gasztronómia remekeiből is. Az első napon Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte a résztvevőket, beszédében partnerséget ígért.
Győrben forgatja az EYOF-klipet a The Biebers

„Győrben sokan szeretnek minket, és mi is szeretjük Győrt” – mondta Puskás Peti a Győrplusznak a hivatalos EYOF-dal videoklipjének forgatásán. A zenekar mellett neves sportolók is feltűnnek a klipben.
EYOF 2017: Elindult a sajtó számára az akkreditáció

A győri, XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szervezői elindították a sajtó számára az akkreditációt. A regisztráció az EYOF Győr 2017 honlapjának erre a célra létrehozott felületén keresztül történik 2017. május 9-től 2017. június 30-ig.
Győrben az EYOF-ról is egyeztetett az Európai Fair Play Mozgalom vezetése
Munkalátogatásra Győrbe érkezett Christian Hinterberger, az Európai Fair Play Mozgalom (EFPM) elnöke és Rácz Katalin (Katarina Raczova), a szervezet kincstárnoka. Az EFPM vezetőit dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Fair Play Bizottság elnöke és Deregán Gábor a Magyar Fair Play Bizottság főtitkára várta a megyeszékhelyen.




















































Keresés