Öttusa
Elhunyt az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna edzője, Kulcsár Antal
Hatvanöt éves korában, súlyos betegségben elhunyt Kulcsár Antal öttusa-mesteredző, az Alba Volán SC és a magyar női válogatott korábbi vezetőedzője, szövetségi kapitánya – adta hírül a szekesfehervar.hu.
Dupláztak a miskolci judósok - Gercsák Szabináék újra elnyerték A hónap műhelye-díjat
Kiemelkedő októberi teljesítményének köszönhetően - a díj történetében másodszor - a Hell Miskolci Judo Club nyerte el a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat. A cselgáncsozók jutalma félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány. A százezer forintos közönségdíjat a Kőbánya SC öttusázói érdemelték ki.
'17-ben junior öttusa vb-t is rendezünk

Tovább sűrűsödik a hazai nemzetközi versenynaptár: 2017-ben Magyarországon rendezik a junior öttusázók világbajnokságát. A székesfehérvári rendezésről a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) hétvégi, 67. kongresszusán döntöttek Tajvanban. Az olimpiai bajnok öttusázó Fábián László bízik a ketős sikerben...
Pálvölgyi Miklós optimista, még tartalék kvótákban is bízik
"Több kvótát terveztünk ennek az évnek a végére, és eredményességben is jobbat terveztünk, de a két kvótával elégedettek vagyunk, a továbbiaktól pedig rövid differenciákkal csúsztunk le" - tekintett vissza Pálvölgyi Miklós, az öttusázók szövetségi kapitánya a MOB sportági konzultációját követő nyilatkozatában. A MOB Kiemelt Edző Programjának szakembere a jövőt illetően optimista.
75 éves lenne Móna István

Családtagjai, egykori versenyzői, kollégái, sportvezetők, tisztelői emlékeztek meg csütörtökön az olimpiai bajnok öttusázóról, dr. Móna Istvánról, születésének 75. évfordulója alkalmából a Farkasréti temetőben.
Fábián László: Székesfehérvár a jövőben is a magyar öttusasport fellegvára lehet
Öttusa lovardát és kültéri lőállást avattak Székesfehérváron az Alba Volán SC öttusázóinak Börgöndi úti telepén szerdán délután a kormány, a MOB, a szövetség és az önkormányzat támogatásával, a kiemelt sportágfejlesztési programnak köszönhetően. "A gyerekek tehetségén és a szakmai vezetésen túl az ilyen szép létesítmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy Székesfehérvár a jövőben is a magyar öttusa egyik fellegvára lehessen" - fogalmazott köszöntőjében Fábián László, a MOB öttusázó olimpiai bajnok sportigazgatója.
Kovács Sarolta olimpiai kvótás öttusában
A mieink számára kedvezően alakult a bath-i öttusa Európa-bajnokság női hagyományos versenye, melyen - a júliusi, berlini vb-n elért hatodik helyével - olimpiai kvótát szerzett Kovács Sarolta. A sportolónő Kasza Róbert mellett a második magyar öttusázó, aki indulási jogot szerzett Rióra, ahol mindketten - London után - második ötkarikás játékokun állhatnak rajthoz.
Kasza Róbert riói olimpiai kvótát szerzett ötödik helyével az Eb-n
Három magyar öttusázó, Demeter Bence, Kasza Róbert és Marosi Ádám állt rajthoz a bathi öttusa Európa-bajnokság fináléjában. Az érmek mellett nyolc riói kvótáért is versengett a 36 induló. A kvótaszerzés az ötödik hely megszerzésével Kasza Róbertnek sikerült.
Az öttusabajnok Török Ferenc 80 éves
Hétfőn ünnepli 80. születésnapját a kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, korábbi szövetségi kapitány, egykori öttusaelnök dr. Török Ferenc. Sportolóként Tokióban és Mexikóvárosban, kapitányként Szöulban ért a csúcsra.




















































Keresés